Home Életmód Életmód hírek Schobert Norbit szavai pert kavartak

Schobert Norbit szavai pert kavartak

hirmagazin_2015-09-01_070643

Schobert Norbit szavai miatt perelik

Sok minden történt már a jól ismert fitnesz guruval Schobert Norbival, láthattuk már karrierjét szárnyalni, de ugyanakkor gödörben is láthattuk összeomolva. Láthattuk kórházba egy kis verés után. Valahogy mindig úgy sikerül, hogy előbb utóbb valami történjen vele ami miatt újra a figyelem központjába kerül.

A mostani eset per indítója nem más mint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, ugyanis a nemrég megjelent könyvében olyanokat állít amivel teljes mértékben nem ért egyet a Szövetség. A könyv címe  A Nagy Kalóriahazugság, ígéretét miszerint feltárja a titkot az élelmiszeriparról, úgy látszik beteljesült, legalábbis valószínűleg kapargatja a felszínt.

A kötet már megjelenése előtt a toplisták élére tornázta fel magát. A Bors magazin interjújából kiderült, hogy hamarosan bizony a bíróságokon is kötelező olvasmány lesz a könyv. Érdekesség az ügyben, hogy Norbi nem is tudott az esetleges perről egészen addigamíg a Bors meg nem említette neki. Azonban úgy látszik, hogy nem fél a pertől és ő is tisztában van vele, hogy miért is indít pert a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Norbi ekképpen indokolta a per lehetséges okát: – Az ok: a szövetség nyíltan kijelentette, hogy a gyerekeknek cukrot kell fogyasztania, mert az serkenti az agyat és jó kedélyállapotot okoz. És azt is papírra vetettem, hogy a Magyar Édességgyártók Szövetsége is támogatója a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ). Ez a honlapjukon is fent van

A Bors felkeresésére az MDOSZ elnökasszonya kijelentette a per valódiságát, egyáltalán nem próbálta titkolni, hogy a per valós.

Igy indokolt:-Jogtalanok az állításai, jó hírnév sértése miatt az ügyvéd keresni fogja őt, és peren kívüli megegyezésre törekszünk majd. Ha nem sikerül megállapodni, jogi útra tereljük a dolgot!

Másik érdekességként sorolhatjuk azt is, hogy a Brit Dietetikusok Szövetsége a napokban kereste fel Norbit és hívta meg a szervezet 80- születésnapjára pont a munkásságai miatt úgy mint a egy pozitív példa. Erről a meghívásról az MDOSZ elnökasszonya nem tudott semmit, de szavaibólítélve nem nagyon ért egyet a meghívással. – Nem tudok Norbi angliai meghívásáról. De megjegyzem, szakmai szempontból ő nem releváns. Ő csak egy edző! – magyarázta az elnök asszony.-mondta.

Norbinak is volt hozzáfűzni valója az eseményekhez, és elmondta, hogy miért is érzi azt, hogy már évek óta szinte üldözik őt a magyar dietetikusok. – Edző és ötletgyáros vagyok – én így gondolom. De élelmiszeripari mérnökökkel, orvosokkal, dietetikusokkal dolgozom hosszú évek óta – magyarázta.  – 2004-ben jelent meg a Norbi titok az Update rendszerről. Három nyelven, kétszáznegyvenezer példányban fogyott el.

A szövetség azóta a lapszemléiben, szakirodalmakban is előadásokon is általában azt kommunikálta, nincs alapja és jelentősége a módszeremnek. Nem érdekelte a több ezer lefogyott, meggyógyult ember, a klinikai vizsgálataink, ők kitartottak a kalóriaszám fontossága mellett, és a cukor szerepét az egészségtelen táplálkozásban elhallgatták.

Ráadásul a karrierem során sokszor jelentettek már engem különféle okok miatt a Gazdasági Versenyhivatalnál, akik a vizsgálataikhoz mindig az MDOSZ-hez, mint hivatalos szakmai szervhez fordultak, amely kivétel nélkül rossz véleményt adott rólam, így garantálható volt mindig az is, a Gazdasági Versenyhivatal is elmeszel. A bögyömben vannak, nem titok. De megegyezni sosem fogok velük, mert bizonyítani tudom az igazam! Ez lesz életem legszebb háborúja. Láthatólag Norbi tényleg rámutatott valamire amiért perelik, az olvasók többsége is Norbinak szurkol.

Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás