21.2 C
Budapest
2024. május. 12. vasárnap
HomeUncategorisedSchleiermacher

Schleiermacher

2015 03 24 190208chleiermacher, (Friedrich Schleiermacher,Breslau, 1768. november 21. – Berlin, 1834. február 12.) evangélikus lelkész, teológus, a romantikus vallásbölcselet és teológiatörténet fejlődésének meghatározó alakja, a liberális teológia atyja.

Élete

Sziléziában született református lelkész fiaként. Pietista nevelést kapott, 15 éves korától a Zinzendorf által alapított herrnhuti testvérközösség szellemiségét követő intézményekben nevelkedett. 1787-ben szakított a herrnhuti szellemiséggel és a hallei egyetemre ment tanulni elsősorban filozófiát (Kantot és görög szerzőket). Ezek után lelkész és házitanító volt, többek között Berlinben. Itt került kapcsolatba a német romantika számos képviselőjével, elsősorban Friedrich Schlegellel, akivel baráti kapcsolatot alakított ki. Közösen találták ki Platón műveinek fordítását (Schleiermacher végül egyedül fordította le Platón műveit). Schlegel biztatására, és egy barátaival történő fogadás nyomán jelentette meg Schleiermacher 1799-ben A vallásról (Über die Religion) című beszédsorozatát, mely hírnevet szerzett neki.

1802-ben elhagyta Berlint és Stolp városában volt lelkész két évig. 1804-ben a hallei egyetem rendkívüli tanárává nevezte ki, ahol anyai nagybátyja, Samuel Stubenrauch is tanított még ekkor, majd két évre rá rendes tanárrá. 1806-ban Napóleon poroszok felett aratott jénai győzelme miatt az egyetemet bezárták, 1807-ben mégis a teológia doktorává avatták. Berlinbe visszatérve Wilhelm von Humboldt segítségével megalapították az ottani egyetemet, ahol 1810-től a teológiai fakultás professzora volt. Miután tagja lett a Porosz Tudományos Akadémia filozófiai tagozatának is, Fichte és Hegel mellett a filozófiai fakultáson is előadott. Mindeközben a berlini Szentháromság-templom lelkésze is volt haláláig.

Forrás: wikipedia;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem