20 C
Budapest
2022. május. 27. péntek

Sávos jótállási időtartam, e-jótállási jegy, csere, javítás – szigorodó szabályok januártól

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2021. január 1-jétől a szavatossági és jótállási igényekkel kapcsolatban. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői elemezték a vonatkozó rendeletek legfontosabb elemeit.

A fogyasztókat a szavatosság és a jótállás miatt éri a legtöbb sérelem

„A fogyasztóvédelmi hatósághoz és békéltető testületekhez érkező fogyasztói bejelentések jelentős része a szavatosság és jótállás témakörét érinti. A fogyasztóvédelmi hatóság az utóbbi három évben lefolytatott célzott ellenőrzések során azt állapította meg, hogy átlagosan a vállalkozások 40 százaléka tanúsított jogsértő magatartást a jótállás és szavatosság terén. Emellett a fogyasztók igen kis hányada van tisztában a jótállás, illetve a szavatosság jelentésével. A jogszabály-változásokra tehát a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelme érdekében volt szükség” – magyarázza Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője.

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás új szabályai

A tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, ide fognak tartozni például a 10 000 forintos eladási ár feletti nyílászárók, riasztóberendezések, napkollektorok, drónok, elektromos rollerek. A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni – például 10 000–100 000 forintig 1 év; 100 000–250 000 forintig 2 év; 250 000 forint felett 3 év. A határidők elmulasztása továbbra is jogvesztéssel jár.

Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezteti üzembe, akkor az átadás napja lesz a jótállás kezdő időpontja. Javítás esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amíg a fogyasztó a cikket nem használhatta.

Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalkozás a jótállási jegyet már elektronikusan is átadhatja a fogyasztónak – legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon. Ez esetben a jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás képviseletében eljáró személy elektronikus aláírását. Ha nem elektronikus úton történik az átadás, a jótállási jegynek a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a képviseletében eljáró személy aláírását is tartalmaznia kell. A rendelkezés kiegészül: a jótállásból eredő jogok érvényesíthetőségének nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A fogyasztó a vállalkozás bármely telephelyén és a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is érvényesítheti ezen igényét.

Csere, vételár visszafizetése – milyen esetekben jöhet szóba?

Szigorodnak a kicserélés, illetve a visszafizetés szabályai is. A vállalkozás a fogyasztási cikk cseréjére, ha pedig ez nem lehetséges, a vételár visszafizetésére lesz köteles:
♦ ha az első javítás során kiderül, hogy a cikk nem javítható, és a fogyasztó másként nem rendelkezik;
♦ ha a jótállási időtartam alatt a cikk három javítás után ismét meghibásodik, és a fogyasztó eltérően nem rendelkezik; valamint, ha a fogyasztó nem igényli a vételár leszállítását, és nem kíván javítást;
♦ ha a kijavításra az igény közlésétől számított 30 napig nem kerül sor.

A cserére, visszafizetésre 8 napon belül sort kell keríteni. A fentiek nem vonatkoznak bizonyos fogyasztási cikkekre, például elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, motorra, autóra stb.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények

Ha a javítás/cserélés időtartama meghaladja a 15 napot, akkor a vállalkozás köteles tájékoztatni a fogyasztót ennek várható időtartamáról. Ez a tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén elektronikus úton, vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történhet meg.

A szabályozás kiegészül azzal, hogy a javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a vállalkozást a javítás elvégzéséről annak megtörténtét követő öt munkanapon belül; továbbá a megállapítást követő öt munkanapon belül, ha: a dolog nem javítható; a javítás várhatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, vagy a javítás nem lehetséges harminc nap alatt.

A gyakorlatban a vállalkozás és a javítószolgálat között sok esetben nem kerül sor kommunikációra, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd a tájékoztatás megtörténtét. Szakvélemény beszerzését továbbra sem írja elő kötelezően a jogszabály. Ha azonban a fogyasztó igényének megítéléséhez ennek beszerzése szükséges, akkor kötelező tartalmi elemeit a rendelet felsorolja.

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Még ma reggel is hömpölyög a víz az utcákon a tegnap lezúdult jégesőtől – videó

Hömpölygött az utcákon az esővíz a tomboló jégeső miatt, három megyét tarolt le a hatalmas vihar szerda éjjel....

Majomhimlő: Az WHO közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték, majd tőlük már bárkire tovább tud...

Rusvai Miklós biztos abban, hogy a majomhimlő Magyarországon is megjelenik, de úgy véli, járványra nem kell számítani.. Szlávik korábban...

Kiengedné Oroszország az Ukrajnából induló gabonahajókat

Az oroszok ezért cserébe egyes szankciók feloldását kérik. Oroszország kész „humanitárius” folyosót biztosítani az ukrajnai élelmiszerszállító hajóknak, abban az esetben,...

Putyin: Oroszország megoldott egy fontos feladatot

Oroszországnak sikerült megoldania az importhelyettesítés fő feladatait az ország szuverenitását biztosító kulcsterületeken - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...