Sarkvidéki álmok

ÍRTA ÉS FÉNYKÉPEZTE: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA

Aki egyszer eljut az Északi-sarkvidékre, az mindörökre a rabja marad, mondják. Jómagam a tundrán nőttem fel, így télidőben, iskolába menet gyakran láthattam az északi fényt. A költőien „sarki éjnek” nevezett két hónapos sötétség a kemény hideg mellett sajátos tudatállapottal is jár. Évek teltek már el azóta, hogy elköltöztem a Laptyev-tenger partjáról, szülővárosomból, Tyiksziből; azóta metropoliszokban élek, járom a világot. Mégis, az Arktisz máig delejes erővel vonz – hiányzik az elszigeteltség, a komótosabb életritmus. Ezen a jégbe dermedt tájon szabadon szárnyalhat a képzelet, itt minden tárgy jelképpé válik, minden színárnyalat jelentést nyer. Itt lehetek az, aki valójában vagyok.

Korotkij a jó tíz éve lekapcsolt világítótorony alatt. Valaha, ha nem volt tűzifája, a torony falának deszkáival fűtött a meteorológiai állomáson. A régi telep már nem működik, megépült az új állomás.

FORRÁS: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA

Képeim főszereplői is így vannak ezzel. Történeteik akár egy könyv fejezetei. Mindegyik történet más álomról szól, de mindegyiket összekapcsolja a sarki táj olthatatlan szeretete. A remete, aki úgy érzi, tengeri hajón lakik. A fiatal nő, aki arról álmodozott, hogy kedvesével a világ peremén élhet.

Korotkij gyufaszálakból összerótt világítótorony makettje; mögötte mintha az arktiszi táj sziluettje rajzolódna ki a meteorológiai állomás falán. A tornyocska alatt szovjet kori kézikönyv, a címe: A tengerjég dinamikája.

FORRÁS: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA

A hagyományait őrző, ősi mítoszait állhatatosan továbbadó és ezzel jövőjét is biztosító közösség. A sarkvidék feltárásáról és meghódításáról szóló hajdani szovjet álom maradéka. Mindegyik álomnak megvan a maga sajátos színvilága és hangulata. Mindenki, aki itt él, okkal döntött így. Az első álom álmodója, Vjacseszlav Korotkij sokáig volt a hodovarihai meteorológiai állomás vezetője a Barents-tenger egyik isten háta mögötti félszigetén.

Ezen az ósdi adóvevőn küldözgette Korotkij a hőmérséklettel, csapadékkal és egyéb időjárási tényezőkkel kapcsolatos mérési eredményeit a legközelebbi városba, a csaknem 800 kilométerre fekvő Arhangelszkbe.

FORRÁS: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA

Olyan ezen a szűk, kopár földnyelven élni, mintha hajó fedélzetén lenne az ember, mondja a javakorabeli férfi. Amikor először találkoztunk, egyből feltűnt vitorlavászon zubbonya: a szovjet időkben hordott ilyet kabátot Tyiksziben a férfinép. Korotkij tősgyökeres poljarnyik, úgy ismeri az Északi-sarkvidéket, akár a tenyerét, világéletében itt dolgozott. Máig besegít a helyi időjárás-előrejelzés összeállításába. Kintről behallatszik a torlódó jég csikorgása és a rádióadó széltől tépázott kábeleinek fütyülése. Bent csönd honol; csak a léptek nesze és az időről időre megcsikorduló ajtó jelzi az idő múlását.

Arbugajeva elmagyarázza: „Apróságok ezek, de itt, a sarkvidéken aranyat érnek, Jevgenyija Kosztyikova [meteorológus és világítótorony-kezelő] arcára is egyből üdvözült mosolyt csaltak. Az almákat sietve, egyenként újságpapírba csomagolta, mint kincset érő ritkaságokat, nehogy megfagyjanak.”

FORRÁS: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA

Korotkij háromóránként kimegy a farkasordító hidegbe, leolvassa a műszereket, és az adatokat mormolva jön vissza: „Erősödő, 40 kilométer/órás dél–délnyugati szél, 60 kilométer/órás lökésekkel. Csökkenő légnyomás. Hóvihar jön.” Mindezt a recsegő, avítt rádión jelenti is valakinek, akit életében soha nem látott. Egyik nap rám tört a búbánat, a sarki éj hatása alatt csapongani kezdtek a gondolataim. Egy csésze tea mellett föltettem Korotkijnak a kérdést: hogy bírja ki itt egyáltalán, magányosan múlatva az egyhangú napokat?

ng

Hirmagazin.eu