Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Saját kutyájuk támadta meg Fésűs Nelly kislányát

Megtámadta Fésűs Nelly kislányát a család kutyája

– tudta meg a Ripost. Az ötéves Elza Zorka sebét több öltéssel kellett összevarrni. A színésznő a lapunknak elmondta, értetlenül állnak a baleset előtt.

Hatalmas volt az ijedtség Fésűs Nellyék családjában. A színésznő ötéves kislányát saját otthonukban támadta meg a Tosza inu fajtájú, Amazon nevű nagy testű kutyájuk. A kétéves eb a homlokán harapta meg Elzát, akinek így egy 10 centiméter hosszú sérülése keletkezett. Az orvosok több öltéssel varrták össze a sebet.

„Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia. Azonnal rohantunk a kórházba. Néhány öltéssel összevarrták a sebet Elza homlokán. Óriási volt az ijedtség, de az orvosok nagyon kedvesek voltak, és megnyugtattak minket, hogy nagy nyoma nem marad a harapásnak” – árulta el a -nak a színésznő, aki hozzátette, hogy a szakemberek szerint csupán egy vékony, halvány fehér csík emlékezteti majd őket a szomorú balesetre.

Nincsenek szavak❤️❤️❤️❤️#kicsiszerelmem❤️ #azigazibéke #anyavagyok❤️

Fésűs Nelly még 2017 őszén számolt be a hírről, hogy két szuka kutyával is bővült a családjuk, a Tosza inu fajtájú Aikóval és Amazonnal. A család tudatosan tette le a voksát a japán őrkutyafajta mellett. Bár az állat nagy testű, a szakkönyvek szerint mégis kiegyensúlyozott, türelmes és nyugodt természetű. Ezért is állnak értetlenül a történtek előtt.

„Az egész egy másodperc alatt történt. A kétéves Amazon egyébként a kisebb kutyánk. Két irányból mentünk be a házba, ám Elza előtte bemászott a kutyaházba. Az állat valószínűleg megijedt. Nem tudom elképzelni, hogy direkt csinálta. Pláne, hogy soha nem volt semmi jele annak, hogy agresszív. A családból soha senkire még csak nem is morgott… Arra, hogy bármelyikünket megtámadja, álmunkban sem gondoltunk. Egészen mostanáig. Mindig nagyon jól játszottak együtt. Soha nem volt ebből probléma. A kutyaház nagyon szűk, egyszerűen a területét védhette” – mesélt a részletekről lapunknak Nelly.

Hogy mi történt a kutyával, megtudhatod a  napilap csütörtöki számából. Keresd az újságárusoknál!

ripost

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás