Home Szabadidő Kultúra S. Nagy Istvánra emlékeznek a Syma-csarnokban

S. Nagy Istvánra emlékeznek a Syma-csarnokban

2015 05 03 133947
Forrás: MTI | 2015. 05. 03. 10:04:38

Özvegye, Csongrádi Kata, illetve művészkollégái emlékeznek S. Nagy Istvánra, a januárban elhunyt szövegíróra egy emlékest keretében a fővárosi Syma-csarnokban pénteken.
Az emlékesten fellép Aradszky László, Balássy Betty és Varga Feri, Csepregi Éva és Végvári Ádám, Csongrádi Kata, Gáspár Laci, Kökény Attila, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Pál Dénes, Soltész Rezső, Szabó Anita, Varga Viktor, Wolf Kati és Zalatnay Sarolta is. A dalok megszólaltatásában a Studio11 Ensemble működik közre – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a hazai zenei világban csak néhány olyan szövegíró van, akinek olyan gazdag életútja volt, mint a 81 éves korában elhunyt slágergyárosnak. A legváltozatosabb stílusú dalokra szinte valamennyi ismert zenekarnak, előadónak írt szövegeket, amelyekkel népszerűek lettek. Köztük volt az Omega, az Apostol, Aradszky László, Záray Márta és Vámosi János, a Piramis, Cserháti Zsuzsa, a Dinamit, Máté Péter, a Neoton Família, Szécsi Pál, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa és Csongrádi Kata, aki 37 éven át volt szerető társa a magánéletben is. Ő lesz az emlékest háziasszonya.

Az eMeRTon-díjas, Artisjus-díjas dalszövegíró január 20-án 81 évesen hunyt el hosszan tartó betegség után. 1934. január 20-án Kőröstarcsán született. Előbb a hadseregben zenélt (dobolt), később humoros krokikat, majd dalszövegeket írt, Németh Lehel előadásában a Merre jártál tegnap este? 1957-ben azonnal országos siker lett, amit utána több ezer dal követett, slágergyárosként is emlegették.

Legnagyobb sikere Máté Péter zenéjével és előadásában az Elmegyek című dal volt; Máté Péternek írta továbbá az Azért vannak a jóbarátok, az Egy darabot a szívemből, az Egyszer véget ér, a Hull az elsárgult levél, a Most élsz, a Zene nélkül mit érek én vagy az Ott állsz az út végén című slágert is. Dalszövegeivel győzött a Táncdalfesztiválon 1969-ben Késmárky Marika az Egy fiú a házból című dallal, két évre rá pedig Zalatnay Sarolta és a Fák, virágok, fény. 1963-tól hosszú időn át Payer András volt a szerzőtársa, Szörényi Leventével írta a Rohan az időt, amelyet Koncz Zsuzsa adott elő, Zoránnak a Fehér sziklákat adta, amely az 1968-as Táncdalfesztivál egyik sikere volt.

S. Nagy István további nagy slágerei: Nem születtem grófnak (zene: Payer András, előadó: Aradszky László), Gézengúz (Ullmann Ottó, Koncz Zsuzsa-Gergely Ági), Kell, hogy várj! (Pásztor László, Neoton), Mindig kell egy barát (Máté Péter, Zalatnay Sarolta), Millió rózsaszál (Pauls-Voznyeszenszkij, Csongrádi Kata), Gedeon bácsi (Payer András, Szécsi Pál), Felmegyek hozzád vasárnap délben (Payer András, Hofi Géza), Kiabálj, énekelj! (Presser Gábor, Omega), Azt mondta az anyukám (Presser Gábor, Somló Tamás), Múlnak a gyermekévek (Ihász Gábor), Szóljon hangosan az ének (Soltész Rezső), Csavard fel a szőnyeget! (Fenyő Miklós, Hungária), Csöngess be hozzám, jóbarát (Novai Gábor, Generál), Köszönet a boldog évekért (Máté Péter, Záray-Vámosi), Nekem a Balaton a Riviéra (Ullmann Ottó, Bodrogi Gyula-Törőcsik Mari), Többé ne telefonálj (Illés Lajos, Kovács Kati).

Rengeteg fiatalt fedezett fel és indított el a pályán, köztük volt Szécsi Pál és Ihász Gábor, írt szöveget színdarabokhoz, dalszövegei szerepeltek a Kár a benzinért (1964), a Csinibaba (1997) és a Made in Hungaria (2009) című filmben.

1993-ban eMeRTon-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 1999-ben Huszka-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2011-ben Artisjus-életműdíjat kapott. Tavaly december 22-én, hatvanadik szerzői jubileumán az Budapesti Operettszínházban ünnepelték pályatársai.

Exit mobile version
Megszakítás