0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Ruszin-Szendi Rumulusz: a honvédség felkészült a magyar emberek védelmére

Dátum:

Megosztás:

A Magyar Honvédség vezérkari főnöke és Maróth Gáspár egy tüzérségi rakétavető rendszer éles bemutatóján is részt vett amerikai látogatása alkalmával.

A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket – jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton a közmédiának, miután hazaérkezett az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásáról.

Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washingtonban tárgyalt Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, és Maróth Gáspárral, Magyarország védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosával részt vett egy haditechnikai bemutatón, valamint meglátogatta a buffalói magyar közösséget.

Arra a kérdésre, hogy a tárgyaláson szó esett-e az orosz-ukrán konfliktusról és hogyan értékelték azt, a parancsnok azt válaszolta, hogy a két katonai vezető közösen gondolkodott a kérdésről. Mindkét fél fontosnak ítéli, hogy a feszültség csökkenjen.

Az Egyesült Államoknak is vannak saját hírszerzési információi, ahogy nekünk is, „de egy dolgot nem szabad elfelejteni: mi itt élünk, Ukrajna a mi szomszédunk, az Egyesült Államok pedig az óceán másik oldalán van” – fogalmazott.

Ruszin-Szendi Romulusz hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetet a Magyar Honvédség képes kezelni, és egyelőre minden más eshetőségre csak cselekvési tervek léteznek. „Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség felkészül a lehetséges cselekvési változatokra” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy érkezhetnek-e amerikai katonák Magyarországra, úgy válaszolt: a NATO éves kiképzési programja folyamatosan zajlik, tehát ahogy eddig, úgy idén is érkeznek külföldi katonák Magyarországra, és a honvédeink is részt vesznek külföldi gyakorlatokon.

Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban részt vettek egy tüzérségi rakétavető rendszer éles bemutatóján. Hozzátette: a magyar haderőfejlesztési elképzelések között szerepel „ennek a képességnek” a megteremtése, egyelőre több „jelölt” is van, a megtekintett amerikai eszköz az egyik, egy közép- és hosszú távú rakéta-sorozatvető egység, amely fejlesztés alatt áll.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...