16.7 C
Budapest
2024. május. 7. kedd
HomeÉletmódEgészség - betegségRusvai Miklós szerint nincs már szükség oltásra és korlátozásokra

Rusvai Miklós szerint nincs már szükség oltásra és korlátozásokra

Nincs már szükség további oltásokra és szigorításokra, mivel az ötödik hullám alatt a koronavírus „kiadta a mérgét”

– ezt mondta Rusvai Miklós állatorvos.

Kifejtette: a napi új fertőzötteknél már két hete megtörtént a tetőzés, ami azt jelenti, hogy a kórházban kezeltek száma most még a csúcsponton van, de hamarosan ez is csökken. Fontos, hogy a most kórházban fekvő covidosok nagy része nem koronavírus-fertőzés miatt kerül be, hanem más panasz miatt, majd az egészségügyi intézményben derül ki, hogy pozitív az adott beteg – tette hozzá.

Rusvai Miklós azt is hangsúlyozta: az elhunytak és a kórházba kerülők száma ebben a hullámban jelentősen a harmadik és negyedik hullám számai alatt maradt.

Arra a kérdésre, hogy szükség van-e további oltásokra és szigorításokra a jelenlegi járványadatok mellett, azt felelte, hogy szerinte nem.

„Aki eddig beoltatta magát, jól tette, védekezik ezzel, és akadályozza a járvány terjedését, de aki nem oltatta be magát eddig, az nyilván nem is akarta beoltatni magát.

Mindenki ezt olvassa most!

Nem látom értelmét, és nem látom olyan indokát most, hogy hirtelen meggondolná magát”

– fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy hamarosan a megmaradt korlátozásokat is feloldják Magyarországon.

Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét

– jelentette ki Rusvai Miklós.

Utalt arra is, hogy szerinte idén ősszel egy újabb mutáns vírus kerülhet majd Európába, de az „megszelídülve” már csak egy náthaszerű megbetegedést okoz, és emiatt önkéntes alapon ősszel javasolná a maszkviselést, de nemcsak a koronavírus, hanem a többi kórokozó miatt is.

Emlékeztetett arra is, hogy a déli féltekén most jön majd a tél, amikor az ott lévő országban újabb járványhullámok alakulhatnak ki. Emiatt kialakulhat új variáns, ettől függetlenül szerinte a WHO jövőre már jelzi, hogy véget ért a világjárvány.

Mindenki ezt olvassa most!

Rusvai Miklós nemrég arról is beszélt, hogy a negyedik oltást már semmiképp sem adatja be magának.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work