0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

8,7 milliárdos fölényben a Fradi az NB I-ben

Dátum:

Megosztás:

Kiemelkedik a Ferencváros futballcsapata az NB I-es mezőnyből, s nem csak azért, mert vezeti a tabellát 20 fordulót követően.A legjobban a Fradi és a Fehérvár labdarúgói keresnek az NB I-ben / Fotó: Zsidai Péter

A válogatott Fiola Attilát (balra) is foglalkoztató Fehérvár keretértéke meg sem közelíti a norvég Tokmacot (középen) is a soraiban tudó Ferencvárosét / Fotó: Zsidai Péter

A Fradi a keretértékeket tekintve is éllovas, ráadásul sokra tartott labdarúgókkal sikerült megerősítenie a címvédésre hajtó együttest. Például az Atlético Mineirótól vett brazil Marquinhost 3,8 millió euróra (1,35 milliárd forintra) becsüli a mértékadó német Tramsfermarkt, a 22 éves középcsatár ezzel az első osztály legtöbbre taksált focistája lett.

– Boldog és motivált vagyok, hogy egy ilyen nagy klubhoz csatlakozhatom. A célom az, hogy annyi gólt és gólpasszt érjek el, ahányat csak tudok, valamint mérkőzéseket és kupákat akarok nyerni – mondta Marquinhos.

Nem sokkal marad el Marquinhostól a Fradi másik téli szerzeménye, az argentin Carlos Auzqui, akit a River Plate-től vettek meg, az ő piaci értéke 3,5 millió euró (1,25 milliárd Ft). Összesen hét új játékos érkezett a télen az FTC-hez, a Transfermarkt szerint értük nagyjából 3,8 millió eurót (1,35 milliárd forintot) költött a klub, de még így is pozitívan, 200 ezer euró (80 millió forint) pluszban zárt a spanyol Granadának eladott albán Myrto Uzuniért kapott pénznek köszönhetően.

– A Fradi elérte a nemzetközi középmezőny szintjét. Az, hogy folyamatosan szerepel valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, alaposan javította az anyagi lehetőségeit. Olyan labdarúgókat szerződtethet, akiket itthon más nem – mondta Szabados Gábor sportközgazdász – Az biztos, az új igazolásokkal még erősebb lesz a csapat.

Az NB I-es klubok keretértéke és legértékesebb focistái / Grafika: Séra TamásAz NB I-es klubok keretértéke és legértékesebb focistái / Grafika: Séra Tamás

Játékban még csak-csak van olyan magyar csapat, amely felveszi a versenyt a Ferencvárossal, ám keretértéket tekintve már megszorítani sem tudják. Az FTC-t 45,5 millió euróra (16,24 milliárd Ft-ra) taksálják, míg az utána következő Mol Fehérvár már a felét, 21,1 millió eurót (7,53 milliárd forintot) sem éri. És ez az elképesztő különbség kitűnik a legértékesebb hazai játékosok rangsorában is. A top tízbe csak egy székesfehérvári fért be, ráadásul az is egy volt fradista, az ukrán Ivan Petrjak, a többiek mind a zöld-fehéreket erősítik.

Érdekesség, hogy a külföldi összehasonlításban sem áll rosszul a magyar bajnok a keretértékét tekintve. Például Ausztriában a Red Bull Salzburg, míg Horvátország a Dinamo Zagreb mögött a második, Csehországban a harmadik, Belgiumban a hetedik, míg Romániában az első lenne.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...