Hirmagazin
Image default
Kultúra

Rossz körülmények között élő fiatalokon segítene Csányi Sándor

A színész közleményt tett közzé, mely szerint pénzzel támogatná az elhivatott, ám mélyszegénységben élő fiatalokat.

Szép gesztus egy nemes ügyért! Komoly felhívást tett közzé a világhálón Csányi Sándor.

A Jászai Mari-díjas színész pénzzel támogatná azt a tehetséges, színházra fogékony és elhivatott fiatalt, aki állami gondozásban nevelkedik, vagy mélyszegénységben él.

Arra kéri az internetezőket, terjesszék a hírt.

„Mivel a színházon kívül nem igazán értek semmihez, az jutott az eszembe, hogy ha van olyan érettségi előtt álló tehetséges, színházra fogékony, a főváros közelében élő ismerősötök, akinek az anyagi helyzete nem engedi meg, hogy fizetős színiiskolába járjon, vagy magántanárral készüljön a főiskolára, annak én nagyon szívesen segítenék” – olvasható a közleményben, amit rögtön több tízezren osztottak meg.

SziasztokRemélem tudtok segíteni. Gondolkodtam, hogy tudnám viszonozni azt a sok jó dolgot,amit kaptam az élettől….

Közzétette: Me Se Kő – 2018. szeptember 30., vasárnap

A hatalmas összefogásnak köszönhetően hamarosan biztosan megtalálják azt az egy szerencsést, aki a segítségben részesül.

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Kapcsolódó hírek

Pikáns világpremierrel indul a Bástya Színház

Arany Zsófia

Íme néhény, a 2024-es legolvasottabb művészet-kultúra cikkekből..

Kovács Karolina

A 100 legszebb magyar karácsonyi dal (teljes válogatás) – videó

Géza
Megszakítás