0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Romlik a helyzet, terrorveszély a kabuli repülőtérnél..

Dátum:

Megosztás:

Továbbra is afgánok tömege próbál bejutni a kabuli repülőtérre azt remélve, hogy biztonságosan elhagyhatja az országot.

Kevesebb mint egy héttel az amerikai csapatok teljes kivonása előtt a nyugati országok igyekeznek felgyorsítani az evakuálást – annak ellenére is, hogy a tálibok azt ígérték, augusztus után is lehetővé teszik a külföldi állampolgárok és a távozni szándékozó afgánok kimenekítését.

Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken úgy fogalmazott; „nincs határidő a munkánkra, a még ottmaradt amerikai állampolgárok hazaszállítására. Akik úgy döntenek, hogy el akarnak menni – az évek során mellettünk álló afgánokkal együtt-, és még nem tudták ezt megtenni, lesz rá lehetőségük augusztus 31-e után is. Erőfeszítéseink folytatódnak nap, mint nap… A tálibok a nyilvánosság előtt vállalták, hogy elvonulást biztosítanak (az amerikaiaknak, a külföldieknek, és a magukat veszélyben érző afgánoknak augusztust követően is.)”

Az ígéret ellenére a tálibok akadályozzák a kabuli repülőtér megközelítését. Szinte lehetetlen oda bejutni. A biztonsági helyzet gyors romlása miatt már csütörtökön véget érhet a német hadsereg embermentő művelete.

„Egyszerűen nem engedik elmenni az embereket. Az egyik oldalon a tálib fegyveresek, a másikon a külföldi katonák akadályozzák a belépést a repülőtérre” – panaszolja egy kabuli.

A gazdaság leállt, a bankok bezártak Afganisztánban. Rengetegen nem férnek hozzá a saját pénzükhöz, fizetésükhöz.

„Tíz napja zárva tartanak a bankok. Már a tálibok – ahogy újabban magukat nevezik; Afganisztáni Iszlám Emirátus – érkezése előtt sem kapta meg senki a fizetését. Mit tehetnénk, várakozunk tovább” – mondja ez a helyi férfi.

Az országból kijutni akarók attól tartanak, hogy amint átveszik a tálibok a nemzetközi repülőtér irányítását, azután már nem lesz lehetőség elhagyni Afganisztánt.

euronews

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...