Forrás: hirado

Magyarország elsődlegesen fontosnak a határok megvédését tartja, a sikeres határvédelemhez pedig a hot spotokat az Európai Unió területén kívül kell kialakítani – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken újságírókkal, miután Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével.

hirmagazin_2015-09-11_124723

Rogán Antal elmondta: arról tájékoztatta a néppárti frakcióvezetőt, hogy Magyarországon a bevándorlásügyben kialakult helyzet súlyos, „folyamatosan nehezedő nyomás van rajtunk, egy népvándorlást látunk, amelynek az utánpótlása folyamatos a déli határainknál”.

Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője az illegális bevándorlásról tart sajtótájékoztatót a budapesti Keleti pályaudvaron. MTI Fotó: Kovács Tamás

Magyarország elsődlegesen fontosnak a határok megvédését tartja, hiszen csak így lehet dönteni arról, kit fogadunk be Európába és kit nem – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy ebben egyetértettek Manfred Weberrel.

Rogán Antal közölte: a sikeres határvédelemhez és ahhoz, hogy Európa maga tudjon döntéseket hozni, az úgynevezett hot spotokat, azaz a befogadótáborokat az EU területén kívül kell kialakítani.

A kormánypárti politikus megerősítette, hogy a magyar vezetés ebben a formában nem tudja támogatni a kvótákat, ahogyan azt sem, hogy Magyarország területén százezres nagyságrendű befogadótábor jöjjön létre.