Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírekKülföld

Robert Fico felébredt a mélyaltatásból..

A szlovák miniszterelnök „az életéért küzd” – írja a BBC, amely szintén élőben követi az eseményeket. “Szlovákia miniszterelnök-helyettese a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte Robert Fico miniszterelnök „túl fogja élni”, és már nincs életveszélyes helyzetben.

Tomas Taraba az ellenzéki pártokat is bírálta, azzal vádolva őket, hogy „hamis narratívákat” használnak, és Ficót „szinte szörnyetegnek” állítják be, ami szerinte nem illik egy demokráciába.

„Nagyon megdöbbentett … szerencsére, amennyire tudom, a műtét jól sikerült – és azt hiszem, végül is túl fogja élni … jelenleg nincs életveszélyes helyzetben (…) Súlyosan megsérült – az egyik golyó a gyomrába hatolt, a második pedig az ízületet találta el – azonnal kórházba szállították, majd műtétre” – idézi Taraba-t a BBC.

Ami ezután biztosan kérdés lesz: A magyar sajtóban is felvetődött a kérdés, vajon hibáztak-e a szlovák miniszterelnök testőrei, Horváth József, biztonságpolitikai szakértő a Mandinernek azt mondta, a biztonságiaknak közelebb kellett volna lenniük a kormányfőhöz, hogy minél gyorsabban, akár már a fegyverhez való nyúlás pillanatában közbe tudjanak lépni.

Tanulságos az is, amiről Hamran István volt szlovák rendőrfőkapitány beszélt az este folyamán egy, a Denník N-nek adott interjúban interjúban. Mint mondta, káosz tört ki, ez nyilvánvaló, és ez kudarc.

Miután betették az autóba, azonnal el kellett volna vinniük a miniszterelnököt a helyszínről. Abban a pillanatban nem tudhatták, hogy vannak-e még támadók. A lehető leghamarabb biztonságba kell helyezni a védett személyt.

Hamarosan az a kérdés is előkerül majd, hogy miért került a nyilvánvalóan életveszélyes állapotban lévő kormányfő olyan lassan a kórházba.

Érdemes egy pillantást vetni a térképre, Nyitrabánya és Besztercebánya légvonalban két szomszéd város, de közúton is mindössze 45 perc az út a Google adatai szerint.

A Dennik N első, helyszíni tudósítása 14:48-kor ment ki, amikor Fico már minden bizonnyal a kocsijában volt, így vélhetően közúton (ezen az útszakaszon kifejezetten jó minőségű az aszfalt a Streetwiew szerint) gyorsabban el lehetett volna juttatni a kórházba, mint helikopterrel.

Kép: Magyar Nemzet;

Forrás

#fico , #részletek , #biztonság , #miavéleményed , #monddmegte , #tiktok , #hirmagazin ,

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza