Kármán Balázs 1962. július 23-án született Egerben. 1978 óta fotózik. Két gyermeke van: Kolos 26 éves tájépítész, lánya, Petra egyetemi hallgató. Hobbija a fotózás, fotónézegetés és a természet. Naponta 40 kilométert kerékpározik. Kedvenc helyszíne a Dél-Alföld, a vizes élőhelyek és a puszta. Több alkalommal megnyerte Az év természetfotósa és Az év természetfotója díjat.
A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége alapító tagja.
– Mikor volt a kezében először fényképezőgép?
– A családban mindig volt fényképezőgép. Ez úgy adta magát. Általános iskolás koromban már alsó tagozatban volt fényképezőgépem, ami mindig nálam volt. Viszonylag korán, óvodáskoromban egyet szét is szedtem.
– Melyik az első fényképe, amire büszkén emlékszik?
– Első fényképemet alsó tagozatos koromban készítettem. Megmutatni, természetfotós céllal fényképezni gimnazistaként kezdtem. Újságíró barátom, Sarkadi Péter osztálytársam volt a gimnáziumban. Magyarórán hátrazavartak mellé. Gyanúsan csendben volt. Láttam, hogy egy könyvet olvas, ami marhára meglepett. Tildy Zoltán Természetfényképezés című könyve volt, amit csak akkor adtam vissza neki, miután én is kiolvastam. Egy hét múlva jelentkeztünk az egri fotóklubba. Ekkor készültek az első képeim, amiket bevittem a fotóklubba. Fehér Pistaklubvezető fogta, és szétszaggatta, egy körömnyi darab maradt, erre azt mondta: na, legközelebb csak ezt fotózzad.
– Hogyan lett természetfotós?
– Kihívás közelről lefényképezni vadon élő állatokat. Akkoriban még bonyolultabb volt két méterről lefényképezni mondjuk egy madarat. Nem volt szakirodalom, nem kaptunk tanácsokat. Egy nagyon szűk kör foglalkozott csak természetfotózással. Eseményszámba ment, amikor megjelent a Búvár vagy a Nimród, és új természetfotó volt benne. Szűk volt az a kör, akiket természetfotósnak lehetett nevezni Magyarországon. Az egyetem elvégzése után kerültem Szegedre, ahol megismerkedtem Molnár Gyulával, aki már akkor elismert természetfotós volt. Itt alakult meg 1989 decemberében a Magyar Természetfotósok Szövetsége.
– Ön szerint milyen egy jó fotó?
– Amikor versenyszerűen fényképeztem, a jó fotó láttán az irigységtől összeszorult a gyomrom. Ez egy nagyon rossz, de inspiráló érzés. Néhány éve átfordult a dolog. Baromira tudok örülni mások jó képeinek. Ehhez valószínűleg meg kellett öregednem. A jó természetfotó megismételhetetlen, újszerű, a kompozíció, technikai kivitel pedig erősíti a témát.
Kármán Balázs: A jó természetfotó megismételhetetlen, újszerű, a kompozíció, technikai kivitel pedig erősíti a témát. Fotó: Schmidt Andrea
– A fotósok azt mondják, a kép a fejben születik meg. A technika mennyiben könnyíti meg a fotós munkáját?
– Máshol van a technikának szerepe. Sokan nem fogják elhinni, az első teleobjektívem 36 havi fizetésembe került. Nyilván ha az embernek nincs felszerelése, akkor csak álmodozni lehet, de egy fénykép nem a technikától lesz jó. Az ember nélkül az eszköz mit sem ér. Ezt naponta tízezrek bizonyítják, amikor méregdrága, többmilliós felszereléssel rohangálnak, minden eredmény nélkül. Úgy nem születik értékelhető természetfotó, hogy az embernek lóg a nyakában egy gép, és hirtelen lekattintja a témát. Van ilyen, de nagyon ritkán. Velem egyszer történt meg Ománban, a szaúdi határ mellett, a legrosszabb fényviszonyok között, verőfényben. Elővettem a zsebemből egy kis kompakt fényképezőgépet, és elkezdtem fotózni a homokdűnéket. Ott volt az egészben egy olyan részlet, amiért megérte elmenni arra az útra. Ilyen csak egyszer fordul elő az életben. Egy fotós, amikor utazik, terepen van, ott vannak a motívumok, elképzelések a fejében, és keresi hozzá az alkalmat.
– A közelmúltban olyan szakmai elismerést vehetett át, amit magyar fotós még soha nem kapott meg.
– A 25 éves TIPA – a Fotótechnikai Lapok Világszövetsége – történetében még soha nem volt magyar díjazott. A találmányunk elvét saját célra 1998 óta használtuk. A fényképezés egyik fontos kritériuma, hogy a képmező ne dőljön semmilyen irányba. A fényképezés alapja a vízszint. Ha mozog a téma, akkor mozgás közben is megköveteljük, hogy a képek egymás után vízszintesek legyenek. A különböző fotósorozatokhoz többféle állvány kellett. A mi állványfejünk rendelkezik egy beépített vízszintezővel. Tudom használni hagyományos gömbcsuklóként, ami minden irányba mozdítható. Döntő- és videofejként is alkalmazható. Ennek utazáskor az a jelentősége, hogy kevesebb felszerelést kell cipelni. UniqBall lett a neve. Külföldön azt írták róla, hogy ez az állványfejek svájci bicskája.
– Mennyi munka van a készülékben?
– Száz év. Novák Lászlóval mindketten ötven év felett vagyunk. A gömbfejben minden benne van, amit tudunk a fényképezésről. Mi az a nemzedék vagyunk, amelyik nem tudott bemenni a boltba és megvenni, amire szüksége volt. Sok mindent nekünk kellett kitalálni. Lehet, hogy nem a legjobb állványfejet gyártjuk a világon, de az a célunk, hogy a legelégedettebb ügyfeleink legyenek. A cég logóját a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára, a Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, tipográfus Kóthay Gábor készítette.
– Hogyan látja a fotózás jövőjét?
– Néhány év múlva komoly fotópályázatokat írnak majd ki mobil eszközökre. A mobiltelefonok szenzortechnológiája legalább egy generációval fejlettebb, mint a legkomolyabb fényképezőgépeké. Kisebb méretből akarnak kihozni még többet. Már a jelen fényképezőgépének úgy kellene kinéznie, mint az okostelefonomnak, cserélhető optikával. A természetfotós témák tartanak majd ki legtovább, mert közel kell kerülni a témához. Mobiltelefonnal is közel lehet kerülni az oroszlánhoz, de csak egyszer vagy kétszer.
Forrás: greenfo;
