Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült – közölték a hatóságok.

Kalin Sztojanov belügyminiszter tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy 49 éves férfi, aki a tűzben szerzett égési sérüléseibe halt bele, míg húszéves lányát életveszélyes állapotban szállították kórházba. Egyelőre nem tudni, hogy a balesetnek vannak-e további sérültjei vagy áldozatai, azonban egy 22 éves és egy 60 éves férfi is feltehetően az üzem egyik raktárában tartózkodott, amikor – a robbanásokat kiváltva – az üzemben tűz keletkezett – fűzte hozzá a miniszter.

Twitter-post/videó

Helyi lakosok beszámolói szerint a robbanások este fél hét körül kezdődtek és még péntek reggel is folytatódtak, nyomukban pedig gombaszerű színes füstfelhők emelkedtek az éjszakai égboltra. A tűzijátékgyár termőföldekkel körülölelt területét a hatóságok lezárták, a helyszínre a katasztrófavédelem egységei, katonai tűzszerészek és a hadsereg más szakemberei is kivonultak, miközben a környéket katonai helikopterek pásztázták.

Twitter-post/képek

A bolgár állami hírügynökség értesülése szerint az üzem egyik raktárában két tonna TNT-nek megfelelő tűzijátékot tároltak.

Twitter-post/videó

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNatalie Engelbrecht pszichoterapeuta: A szemed színéből megmondom, ki vagy..
KövetkezőHárom jó tanács a szerelem folyamatos frissítésére..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza