19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Ritkán látott madarak bukkantak fel Budapest belvárosában

Dátum:

Megosztás:

Az elmúlt évtizedekben Magyarország vált a darvak legnagyobb vonulási útvonalává. A madarakat akár Budapest közepén is megfigyelhetjük, a nagy alföldi tavak mellett pedig november közepéig akár naponta kétszer is közeli szemtanúi lehetünk itt tartózkodásuknak.

A darumadár a múlt század második felében visszahúzódott az északi költőterületekre. A talajon fészkel, elsősorban nedves réteken, mocsarakban – mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Az állomány elkezdett erősödni, és napjainkra a természetvédelmi területek kiterjedtsége miatt a madár több helyen talált fészkelőhelyet. Több mint száz év után 2015-ben Magyarországon is költött, amúgy a faj az észak-afrikai tunéziai mocsarakban telel. A vonuló állomány a múlt század második felében alig-alig érintette Magyarországot: az 1980-as évekig a hazánkban átvonuló daru csúcs alig érte el a tízezer példányt. A fészkelőállomány megerősödése és a magyarországi természetvédelmi munka miatt ma már

a Magyarországon átvonuló darvak száma a 160 ezret is meghaladja.

Az egyesület szóvivője szerint a madarak az egész országban vonulnak, két hete Budapest belvárosában is feltűnt 70 madár, nem is túl magasan. „Nagyon feltűnő, krúgató hangjuk” már messziről hallható. A madarak fő útvonala a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze. Ebben az időszakban az állomány nagy része Hortobágyon található.

Novemberben ezek a madarak Dél-Magyarországra húzódnak, a kardoskúti tóra és a szegedi Fehér- tóra. A madarak november második felében szokták elhagyni Magyarországot, de a melegedő klíma egyik hatásaként akár tízezres nagyságrendben áttelelhetnek a hó- és fagymentes teleken ezeken a területeken. Orbán Zoltán megjegyezte: ez persze attól is függ, hogy van-e víz.

A madarak az éjszakát lábközépig érő nyílt vízen szokták tölteni – itt ugyanis védve vannak a szárazföldi ragadozóktól. Este a gyepekről, a szántókról, ahol táplálkoznak, behúznak a vizekre, és reggel napfelkeltekor a biztonságos, tavi éjszakázó helyekről húznak ki akár a gyepre, több tíz kilométer távolságra.

Az egyesület szóvivője szerint néhány évvel ezelőtt a november utolsó szombatján megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalmon volt húsz példány, de ezek a madarak inkább a nagy kiterjedésű tavakat kedvelik, ahol a tavak körzetében óriási területen gyepek és szántók találhatók.

Különösen kedvelik a Hortobágyi-halastó hatalmas vízrendszerét, illetve a Fehér-tavi területeket.

A tatai Öreg-tó vadlibái azért már megszokták az emberi jelenlétet, de ott is nagyon szigorú intézkedéseket kell hozni. Az ilyen madarak számára ugyanis a hatalmas egyedszámú csoportok jelentik a biztonságot. „Ezért is van szükségük nagy kiterjedésű szigetekre, ahol akár ötven-hatvanezer madár is elfér egy-egy felületen” – tette hozzá.

Nyitókép: Czeglédi Zsolt
infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...