6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldRishi Sunak lesz a következő brit miniszterelnök

Rishi Sunak lesz a következő brit miniszterelnök

Liz Truss csütörtökön jelentette be lemondását, azonnal el is indult az utódja kiválasztásához vezető folyamat.

A kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjének posztjára és így a miniszterelnökségre pályázó jelölteknek 100 másik képviselő támogatására volt szükségük a jelöltséghez. Brit helyi idő szerint délután két órai határdió (magyar idő szerint délután három) előtt egy kicsivel kiderült, hogy Penny Mordaunt-nak nem sikerült megszereznie a megfelelő számú támogatót és visszalép.

A legfrissebb hírek itt!

Ezzel eldőlt, hogy az egyetlen indulóként maradó, indiai származású volt pénzügyminiszter, az előírt feltételt már korábban teljesítő Rishi Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. A hírt a BBC tudósítása szerint a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakcióbizottság elnöke, Sir Graham Brady be is jelentette.

Boris Johnson vasárnap jelezte, hogy nem indul a megmérettetésen.

  • Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.
  • Távozása miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja hivatalba lépéséig – amely várhatóan még hétfőn, legkésőbb kedden megtörténik – Truss ellátja a kormányfői teendőket.
  • Liz Truss elődjét, Boris Johnsont a sorozatos belpolitikai botrányok miatt az alsóházi konzervatív frakció már a nyáron lemondásra kényszerítette a pártvezetői tisztségből, de Johnson szeptember 6-ig, az utódjául megválasztott Truss hivatalba lépésig ellátta a kormányfői teendőket.

Rishi Sunak riválisa, Penny Mordaunt máris közölte, hogy támogatja az új kormányfőt.

Sir Graham Brady az eredményt bejelentő rövid nyilatkozatában nem részletezte, hogy Sunaknak és a másik két tory politikusnak hány frakciótag támogatását sikerült elnyernie, de a BBC brit közszolgálati médiatársaság számításai szerint Rishi Sunak jelöltségét a 357 fős alsóházi tory frakció csaknem kétszáz tagja támogatta.

Mikor lesz valójában miniszterelnök?

Rishi Sunak hivatalosan azután tekinthető majd az Egyesült Királyság új miniszterelnökének, hogy III. Károly király formálisan elfogadja Liz Truss lemondását, és ezután megbízza Sunakot az új kormány megalakításával. Erre elvileg már hétfőn lehetőség van, de a formális váltás nagyobb valószínűséggel inkább kedden várható.

A legfrissebb hírek itt!

Károly jelenleg kelet-angliai rezidenciáján, a Norfolk megyei Sandringham kastélyában tartózkodik, és udvari illetékesek szerint hamarosan visszautazik Londonba.

Az utóbbi évszázad legfiatalabb brit miniszterelnöke lesz

Rishi Sunak a dél-angliai Southamptonban született 1980-ban, szülei azonban indiai gyökerű családokból származnak és mindketten egykori kelet-afrikai brit gyarmatokon születtek: édesapja Kenyában, édesanyja a mai Tanzánia részét képező egykori Tanganyikában született.

A szülők családjai az 1960-as években költöztek Nagy-Britanniába.

Rishi Sunak a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap által a leggazdagabb britekről évente összeállított lista idei kiadása szerint feleségével együtt a 222. helyen áll a felső ezres mezőnyben, 730 millió fontra (350 milliárd forintra) becsült családi vagyonnal.

Sunak az oxfordi, illetve a kaliforniai Stanford egyetemen szerzett gazdasági diplomákat, és politikai karrierje előtt a pénzügyi szolgáltatási szektorban – egyebek mellett a Goldman Sachs globális bankcsoportnál, majd különböző alapkezelő társaságoknál – dolgozott.

Nyitókép: MTI/AP/David Cliff
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem