Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Riasztó jóslatot hozott nyilvánosságra a tudós: óriási aszteroida rohan a Föld felé

Riasztó jóslatot hozott nyilvánosságra a tudós: óriási aszteroida rohan a Föld felé

A tudós szerint mégsem az aszteroidától kell félni. Sokkal nagyobb veszély leselkedik ránk.

Nem a 10 év múlva a Föld közelébe kerülő aszteroidától kell rettegnie az emberiségnek egy asztrobiológiai kutató szerint. Lewis Dartnell arra figyelmeztetett, hogy az üstökösök sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a civilizációra, mint egy aszteroida.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a számítások szerint 2029-ben megközelíti a Földet egy aszteroida. A 340 méter átmérőjű objektum már-már súrolni fogja bolygónkat, ugyanis alig 33 ezer kilométerre húz el a Föld mellett.

A 99942 Apophis kódnevű aszteroidát 2004-ben fedezték fel, tehát volt idő arra, hogy a NASA tudósai vizsgálják és számításokat végezzenek a pályáját illetően.

„Egy üstököst ezzel szemben nem lehet 15 évvel korábban felfedezni, sőt, csak akkor tűnik fel, amikor már a Naprendszer belső pályáján halad át. Sokkal gyorsabbak, mint az aszteroidák, így az észlelés után már csak kevés időnk maradna. Mindössze a becsapódás előtt hat hónappal vennénk észre – fejtette ki a Daily Starnak a kutató.

A tudósok úgy vélik, több mint 1 milliárd üstökös lehet a Naprendszerünkben, azonban ebből „csak” 20 ezer lehet potenciálisan veszélyes a Földre.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás