Home Életmód Egészség - betegség Riasztó eredmények – sorsdöntő az első ezer nap

Riasztó eredmények – sorsdöntő az első ezer nap

forrás: MTI

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos Magyarországon – derült ki a hirado.hu-nak küldött legfrissebb kutatásból, amelyben a 0-3 évesek táplálását vizsgálták.

Az eredmények riasztóak. A kisgyermekek csaknem felének magas a koleszterinszintje, túl sok sót fogyasztanak, tíz százalékukat pedig az elhízás is fenyegeti. A probléma ott van, hogy minden második családban ugyanazt eszik a kisgyermekek, amit a szüleik, holott a szervezetüknek egészen más étrendre lenne szüksége.

A kicsik életének első ezer napján a táplálás nem csak a gyerekkori egészséget határozza meg, de számos felnőttkori népbetegség megelőzésében is óriási szerepet játszik. „A félévesnél kisebb csecsemők közel fele kap olyan ételt, amely nem kifejezetten a korosztály számára készült, egyéves kor felett pedig tízből hat baba teljesen ugyanazt eszi, mint a felnőttek, holott erre a fejlődésben lévő emésztő- és bélrendszerük nem áll készen” – közölte dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

Riasztó eredmények - sorsdöntő az első ezer nap
MTI Fotó: Lehoczky Péter

Vitaminpótlásra is kevesebb figyelmet fordítanak

A szülők a vitaminpótlásra is egyre kevesebb figyelmet fordítanak: míg a 0-6 hónapos csecsemők 87 százaléka, addig az 1-3 éves korosztálynak csak kevesebb mint fele kap napi rendszerességgel D-vitamint – tette hozzá a szakember.

„A kettő együtt nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy 1 éves kor felett minden második baba D-vitamin-hiányos, amely negatívan hat a csontok, az immunrendszer és az idegrendszer fejlődésére, de a cukorbetegség és az asztmás megbetegedések kockázatát is jelentősen növeli”- közölte Takács István.

Az anyák fele figyel csak a megfelelő só- és cukorbevitelre

A vaspótlásra szinte egyáltalán nem figyelnek oda a szülők: a 0-6 hónapos korosztály 97 százaléka nem kap rendszeresen vasat, így egyéves korára tízből négy babánál vashiány alakul ki. Ez vérszegénységhez vezethet. Ezzel szemben – bár a mesterséges ízfokozókat a szülők többsége tudatosan kerüli – az ételek magas sótartalma miatt túl sok nátrium jut a kicsik szervezetébe, és a szénhidrát-, azon belül is a cukorbevitel jóval meghaladja a megengedett mennyiséget.

„Minden tizedik 1 évesnél kisebb gyermek potenciálisan túlsúlyos. A nagyobbaknál elszomorítóbbak az adatok: a 2 évesek 14 százalékának, míg a kisiskolások negyedének van súlyfeleslege. Ennek oka a hozzátáplálás alatti túlzott cukorbevitel. Egyéves kor alatt a szülők közel fele ad cukros ételt, italt vagy édességet a babáknak, de sok anyuka a lappangó cukrokban bővelkedő túrós finomságokra is a baba első desszertjeként tekint” – mondta Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

A táplálkozástudományi szakember azt is elmondta, hogy a maximálisan megengedett napi 12 g cukor helyett az 1-3 éves korosztály jelentősen többet, átlagosan napi 19,6 grammot fogyaszt. Ez a túlsúly mellett ahhoz is hozzájárul, hogy a – korábban csak felnőtteket veszélyeztető – 2-es típusú diabétesz egyre gyakoribb a gyerekek körében is.

MTI Fotó: Balázs Attila

Nem figyelnek a szénhidrátbevitelre a kismamák

A felmérésből az is kiderül, hogy a kismamák 40 százaléka változtat az étrendjén a terhesség alatt, és közülük is csak százból nyolcan ügyelnek például a megfelelő szénhidrátbevitelre.

„A megnövekedett vitaminszükséglet pótlása ennél is kevésbé ismert a kismamák körében. Bár döntő többségük szed terhesvitamint a várandósság idején, minden ötödik leendő anyuka nem megfelelő étrendkiegészítőt választ. Pedig a felnőttkori népbetegségek – például a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések – megelőzése szempontjából sorsdöntő első 1000 nap nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik” – közölte Prof. Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója.

 

Exit mobile version
Megszakítás