13.6 C
Budapest
2022. szeptember. 26. hétfő

Reuters: Putyin május 9-én “világvége” jellegű figyelmeztetést küld a Nyugatnak

Dátum:

Megosztás:

A Reuters értesülései szerint Putyin a győzelem napján, azaz ma fog “világvége” jellegű figyelmeztetést küldeni a Nyugatnak.

A Reuters azt írja, Putyin május 9-én, vagyis az orosz győzelem napján fog “világvége” jellegű figyelmeztetést küldeni a Nyugatnak, a Szovjetuniónak a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelmének 77. évfordulója alkalmából tartott ünnepségek során.

A győzelem napja, vagyis május 9. jövő hétfőre esik, az ünnepségek során pedig az orosz elnök is a szokásos módon elmondja beszédét a felvonuláson, mely a hagyományokhoz hűen a moszkvai Vörös téren lesz megtartva, ahol katonák, tankok, rakéták, és interkontinentális ballisztikus rakéták is fel lesznek vonultatva.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a moszkvai Boldog Vazul-székesegyház felett szuperszonikus vadászgépek és Tu-160-as stratégiai bombázók repülnek majd. Habár 2010 óta nem használták, kissé riasztó, hogy az Ilyushin Il-80, vagyis a “Végítélet” orosz parancsnoki és irányító repülőgép is felszáll majd – ez a bizonyos repülő még a szovjet korszakból származik, de annál szívósabb: atomháború idején is lehetne irányítani Oroszországot a repülőről.

Putyin a háború kezdete óta már több alkalommal is a Szovjetunió nácik elleni harcához hasonlította az általa indított háborút Ukrajna ellen, úgy próbálva beállítani azt, mintha Putyin csak az orosz ajkúakat óvná a náciktól. Habár Putyin folyamatosan valamire hivatkozva próbálja legitimálni háborúját, a “nácimentesítés” része ott bukott el a Nyugat szemében, hogy az ukrán elnök egyébként zsidó.

Nyugati tisztviselők attól tartanak, hogy Putyin a győzelem napját fogja felhasználni arra, hogy egy még ennél is komolyabb katonai fellépést jelentsen be, de az sem elképzelhetetlen, hogy egyenesen hadüzenetet küld majd május 9-én.

Habár a Kreml kategorikusan tagadta, hogy bármi ilyesmit terveznének, sőt, “képtelenségnek” minősítették a nyugati aggodalmakat, érdemes emlékezni arra is, hogy a Kreml a háború előtt hónapokig azt állította, hogy nem fogja megtámadni Ukrajnát, még közvetlenül február 24-e előtt is.

Hát eljött a nagy nap, a május 9-e. meglátjuk, hogy ebből a sok alterbatívából Putyin mit vált be, vagy milyen újabb bejelentése érkezik majd.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK!

Osztd meg a cikket, ha tetszett, hogy mások is elmondhassák a véleményüket!

Hirmagazin.eu

Forrás

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Arzénos családirtásra épített praxist: Gerzsány Mária, a sorozatgyilkos hátborzongató története (18+)

Megdöbbentő történet egy kegyetlen emberről. Sokáig azért nem sikerült lebuktatni, mert a falubeli megrendelői összejátszottak vele. Sok hátborzongató történetet...

Megtartotta körzetét a baloldal Újpesten

Győzött az ellenzék a IV. kerületben. Egy baloldali körzetet hozott a vasárnap tartott időközin az ellenzék, Maholányi Zsolt, a DK, az...

X-Faktor 2022: tényleg valóságshow lett a tehetségkutató műsorokból?

2004. január 10-én a Megasztár első élőben közvetített döntője új fejezetet nyitott a hazai kereskedelmi tévézés történetében. A műsor hat...

Hiába ment Gyurcsány Miskolcra kampányolni, a Fidesz jelöltje nyert

Barta Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje közösségi oldalán köszönte meg a választók bizalmát. Barta Gábor nyerte Miskolc 3. számú egyéni választókerületében...