27.2 C
Budapest
2022. június. 30. csütörtök

Rettenetes, ami nyilvánosságra került: Vilmos herceg megcsalhatta Katalin hercegnét?

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Íme az árulkodó jelek.

Vilmos herceg és Katalin hercegné élete egy igazi tündérmese: az egyetemen találkoztak, a barátságból szerelem alakult, összeházasodtak 2011-ben és már 9 éve nagyon boldogok együtt, sőt, három gyermekük is született. Most azonban felröppentek olyan pletykák, miszerint Vilmos mégsem volt mindig olyan hűséges, sőt, brit lapok szerint Vilmos megcsalta Katalint.

Katalin hercegné és Vilmos herceg / Fotó: Puzzlepix Katalin hercegné és Vilmos herceg / Fotó: Puzzlepix

Katalinnak ugyanis az egyik legkedvesebb barátnőjével, Rose Hanburyvel, aki szintén férjezett asszony, nagyon hirtelen megromlott a viszony, Vilmos pedig kétségbeesetten próbálja csitítani kettejük haragját.

„Olyan közel álltak egymáshoz, de ez már nincs így” – mondta a The Sun bennfentese, amit a Cosmopolitan emelt ki. „Vilmos akart lenni a békekötő, hogy a két pár jó barátságban maradhasson, mivel annyira közel élnek egymáshoz, és rengeteg közös barátjuk van. De Kate kijelentette, hogy nem akarja többet látni őket, és azt akarja, hogy Vilmos leépítse őket – a státuszuk ellenére.”

A legtöbb lap meg van győződve arról, hogy kettejük viszonya azért mérgesedett el, mert volt Vilmos és közte valami, de a királyi család ezt tagadja.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Puzzlepix

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Flört a kocsmában: Egy szexi kísértet akarta elcsábítani a szellemvadásznőt

Döbbenetes eseményről számolt be Rachel Parsons. Rachel Parsons idestova húsz esztendeje tevékenykedik lelkes szellemvadászként, rendíthetetlenül deríti fel a paranormális...

Előkerült a térfigyelő kamera felvétele a Jókai utcai házomlásról – felkavaró videó (18+)

Szinte teljesen leomlott hétfő délelőtt Budapesten a Jókai és az Aradi utca sarkán található épület teteje és az...

Eldőlt: 2035-től nem lehet új benzinzes és dízeles autót venni az EU-ban

Ma, szerda hajnalban elfogadták az Európai Unió tagországai a klímavédelmi törvényeket, miszerint 2035-től a tagországok területén betiltják a...

Ekkora baj közelít? Az állam mostantól vészhelyzetben átveheti az energiacégek irányítását

Az orosz–ukrán háborúra hivatkozva, rendelettel készítette elő a magyar kormány, hogy a magyar állam az ellátás folyamatosságára és...