Stephen King klasszikusát, a Tortúrát vitte színpadra a Karinthy Színház. A kétszereplős darab két órájából egy színtiszta izgalom.
Tizenéves koromban két szerző szerettette meg velem az olvasást: J. K. Rowling és Stephen King. Persze, mióta mögöttem van a tinédzserkor, már más érdekel, elsősorban nem a varázslóvilág vagy a vérfürdő köt le, de bármikor szívesen veszek le a polcról egyet a 20. század legnagyobb ponyvagyárosától.
Pontosan ilyen regény a Tortúra is, aminek talán még a szövegét is oda-vissza kenem, álmomból felkeltve is. És amit nem egyszer dolgoztak már fel: készült belőle film (de még milyen, az Annie Wilkest játszó Kathy Bates Oscart kapott érte), Family Guy-feldolgozás, de színpadra vitték Angliában, Görögországban, Németországban és az USA-ban is.
A Broadway-n 2015-ben bemutatott darabban nem más játszotta Paul Sheldont, a megkínzott írót, mint Bruce Willis. Ennek ellenére a kritikusok nem voltak elájulva a darabtól, 2016 februárjától le is vették a műsorról.
Na, ezzel az örökséggel megküzdve kellett valami nagyot alkotnia a darabot színpadra vivő Karinthy Színháznak (egész pontosan a Karinthy Színháznak, az R.N.R. Művészeti Ügynökségnek és a Noir Színháznak közösen). A rendező, Iványi Árpád úgy gondolta, hogy a megkínzott író szerepére Árpa Attila a legalkalmasabb, míg az őrült ápolónőt Balázs Andi (hogy ő mennyire nem csak Kasszás Erzsi, arról itt írtam) tudja legjobban eljátszani.
Horror-thriller a színpadon
Aki nem ismeri a sztorit: Paul Sheldon (Árpa Attila), ismert regényíró az autójával útnak indul legújabb regénye befejezése után, ám nem számít a közelgő hóviharra. Az autója az árokba csúszik, csúnya balesetet szenved és összevissza törnek a lábai. Nagy szerencséjére Annie Wilkes (Balázs Andi) tudta, kedvenc írója merre jár, és az időjárásra is számított, így megmenti a fagyhaláltól, és a lakásába viszi.
Képek: Karinthy Színház
Már a beteges rajongása is előre vetíti, hogy Annie-vel nincs minden rendben,
de a sztori ott kezd igazán izgalmas lenni, amikor elolvassa kedvenc írója legutolsó regényét. Sokáig segítőkészen ápolja, sőt, nyájasan ugrálja körül, ám amikor kiderül, hogy Paul megölte a regény utolsó fejezetében a főszereplőt, minden megváltozik.
Annie egy pillanat alatt ápolónőből őrült emberrablóvá és emberkínzóvá válik, rettegésben és szenvedésben tartva Pault. És a nézőket is, mert a hátralevő egy órában a kérdés az:
vajon sikerül kiszabadulnia a járni sem képes írónak őrült ápolója fogságából? Vagy addig kínozza, míg belehal? Van bárki, aki megmentheti? Például a sheriff, aki az író keresésére indult?
Egyetlen szoba, megannyi titokkal
A helyszín a színdarab egésze alatt ugyanaz: Annie háza, benne egy szobával, ahol Paul fekszik, és egy másikkal, ahol Annie azt az időt tölti, amíg nem az íróval van. A díszlet mégsem unalmas, sőt: a szobák tele vannak titkokkal. Elrejtett könyvek, fegyverek, tárgyak, melyeket látsz, de nem tudod, hogy szerepe lesz-e Paul haláltusájában.
Óriási dicséret jár Hódi Zoltán kaszkadőr szakértőnek, akinek sikerült olyan horror-látványt vinnie a színpadra, amitől többször felszisszentem. Például akkor, amikor Annie megmutatja az ébredező Paulnak a saját lábát.
A ripityára tört csontok, a sebek, a megalvadt és a verekedésben éppen kiserkenő vér
– mind elsőrangú háttérmunkára vallanak.
Két szereplő, de négy arc
Amikor Balázs Andit arról kérdeztem, hogy a darab próbái alatt megnézte-e az 1990-es Kathy Bates-alakítást, azt mondta, hogy egyrészt fél az ilyen filmektől, másrészt nem, mert befolyásolná a játékban. Ehhez képest megannyi hasonlóságot találni a hollywoodi színésznő és Andi játékában. És ez most dicséret.
A darab első felében Annie kedves, előzékeny, ugyanakkor kissé magának való, együgyű és vicces karakter. Tökéletes ápoló, de magányos, egyedülálló nő, aki szinte szerelmesen rajong kedvenc írójáért. Balázs Andi pedig – aki a légynek sem tudna ártani – lubickol a szerepben, látszik, hogy szívesen törölgetné Árpa Attila homlokáról az izzadtságot, ha az egy baleset miatt ágyhoz lenne láncolva.
Aztán a második felében, mikor Annie bekattan, eljön az igazi erőfelmérő ideje: Andinak ki kell lépnie a komfortzónából, embert kell kínoznia, magából kikelve kell üvöltenie, zsarolnia, követelőznie. És ez ám a színészi bravúr:
Andi úgy változik át egy pillanat alatt őrültté, hogy azt öröm (és félelem) volt nézni. Behunytam a szemem és már nem akartam vele találkozni többet.
A kettősség, ha nem is ilyen élesen, megfigyelhető Árpa Attila játékán is. Indul egy elesett, kedves, jóhiszemű emberként, majd átalakul az életéért minden eszközzel is küzdő, rafinált, éles eszű férfivá. Az ő szerepe talán könnyebb: bár az állandó fájdalmat nem lehet könnyű mindig átadni, nem kell totális pszichopatává alakulnia. Ennek megfelelően jól hozza mindkét karaktert, és vannak kiemelkedő jelenetei is, például, mikor Annie elmegy otthonról, ő pedig kilóg a szobájából.
Ha ismered, azért, ha nem, azért
A Tortúra egy izgalmas thriller-dráma, némi horrorral megspékelve. Éppen emiatt óriási feladat a megszokott filmes eszközök (a gyors vágások, a sokatmondó közelik) nélkül jól átadni a történetet. A Karinthyban viszont mindent elkövettek azért, hogy mégis sikerüljön, szerintem sikerrel.
A darab első fele talán egy kicsit lassú lehet azoknak, akik kívülről tudják a történetet. Ekkor ugyanis még nem indul be a kemény, drámai harc nő és férfi, fogvatartó és fogvatartott között. Pedig az első felvonás is tele van érdekességekkel, ilyen Annie humora, vagy épp az apró, elejtett jelek, hogy talán még sincs itt minden rendben.
Ha ismered a történetet, azért nézd meg, hogy meglásd, miként vitte színpadra egy magyar társulat ezt a végtelenül nehéz sztorit, ha viszont nem, akkor azért, hogy így ismerd meg. Elolvasni ráérsz utána is.
írta: Berei Dániel
