15.3 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Reptéren csaptak le a vámosok Lagzi Lajcsira

Dátum:

Megosztás:

Családjával Thaiföldről érkezett haza a mulatós zenész, amikor a zöldfolyosón kiszedték a sorból.

Pedig éppen azért utazott az egzotikus országba Galambos Lajos feleségével és gyermekeivel, hogy egy kicsit elfelejtkezhessenek a bírósági eljárásról.

Mint ismert, a zenészt azzal vádolják, hogy több tízmillió forint értékben lopott áramot és vizet. Felesége másodrendű vádlott.A csodaszép országban sikerült is jól érezniük magukat, napoztak, kirándultak. Lajcsi már többször járt Thaiföldön, de gyermekei nem. Így volt mit megmutatni nekik. Fájó szívvel szálltak fel a hazafelé tartó repülőre, pedig akkor még nem is sejtették, hogy mi vár rájuk.

„Ferihegyre érkezve a zöldfolyosón haladtunk keresztül, hiszen nem hoztunk haza semmi olyat, ami miatt szükség lett volna vámeljárásra– nyilatkozta a Blikk napilapnak Lajcsi. – A legnagyobb meglepetésemre így is elém állt egy őrnagy, hogy tételes vizsgálatot tart. Átvilágították a bőröndömet, kérdezték, mi van benne. Mondtam, egy ötezer forintos óra. Nem találtak semmit, mondtam, hogy felesleges kutakodniuk.”

Az igazi meglepetés még csak ezután következett, kérték a zenésztől az adópapírjait.

Ki visz ilyesmit magával egy nyaralásra? De előkerítettem. A többi utas jó fej volt, biztattak.

Végül csak hosszú vizsgálat után engedték el a Galambos családot. A mulatós sztár szerint nem véletlen, hogy őt vették ki a sorból, szerinte az egész akciónak a megfélemlítés volt a célja.

„Már az is különös volt, hogy nem nyilvános részletek kerültek ki az ügyemmel kapcsolatban. Most pedig az az érzésem, az eljárás sem volt véletlen. Vadásztak rám a vámosok. A hatóság érzékeltetni akarta, hogy bárhol vagyok, bármit csinálok, szükség esetén elkapnak és sarokba szorítanak – fejezte be Lajcsi.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...