Home Sport Sporthirek Repelik József és a Hayabusa!

Repelik József és a Hayabusa!

Interjú Repelik József Dragversenyzővel az április 23-24-i Kiskunlacházi Poco- Loco Gyorsulási versenyen előtt.

Repelik József és a Hayabusa!

De, mielőtt erről a versenyről kérdeznélek, mesélnél a portálolvasóknak az eddigi motoros pályafutásodról?

– 2011. Első versenyem a Rába ringen, majd a folytatásban voltam második és amire büszke vagyok 2015-ben én lettem a D1000 kategória bajnoka, és a pontversenyben a harmadik helyezett.

Valamint 2015-ben Kunmadarason a leggyorsabb motoros voltam, és itt is az első helyen végeztem a végsebesség mérésen!

Mint maga a motorozást még gyerekkoromban elkezdtem. A legelső motorom Babetta volt, majd később lépcsőről lépcsőre haladtam: Simson, MZ 125, ETZ 250 Jawa 350, GSX-R1000, Hayabusa.

A gyorsulási versennyel egy Barátom, Zsédely Máté fertőzött meg, hiszen ő beszélt rá, hogy próbáljam ki milyen is ez a sport!
Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyire összetett is ez a gyorsulás. Arra gondoltam, hogy odaállok, húzom a gázt és kész! Na hamar rájöttem, hogy ettől összetettebb a dolog!

Életem első versenyét 2011-ben a Rábaringen kezdtem, ahol a harmadik helyen végeztem! Ez adott egy olyan löketet, hogy elkezdtem komolyabban foglalkozni ezzel a sporttal, bár még nem vettem részt minden versenyen, de egyre több versenyen részt vettem több kevesebb sikerrel. Kezdtem az alapoknál, mint közönség kategória majd 900+top és jelenleg D1000 kategóriában indulok! Ebben a kategóriában már olyan erős motorokkal indultak a rutinos, tapasztalt versenyzők, hogy nekem is kezdenem kellett valamit a motorommal! El is vittem a Végh-Tech Kft-hez! Megkértem a fiukat, hogy hozzák ki a maximumot ebből a motorból! Azt hiszem ez jól is sikerült mivel a mai napig nem igazán tudom kihasználni ezt a teljesítményt!

 

Legeredményesebb évem a tavalyi 2015-ös volt, hiszen sikerült az első helyen végeznem a Dragracing kupasorozaton D1000 kategóriában, valamint pontversenyben is a harmadik helyezést értem el.

 

A versenyen milyen motorral indulsz, szeretnél-e a komplett bajnokságban indulni?
– Jelenleg 2008-as Suzuki Hayabusával indulok a versenyeken amit évről évre a Végh-Tech Kft fejleszt – tuningol! Igen jelenleg is komplett bajnokságon indulok D1000 kategóriában.

 

 

2016-ös versenyzéssel kapcsolatos terveid?
– 2016-os tervem: Szeretném megdönteni saját legjobb időmet.

 

Kinek is tudod ajánlani ezt a sportot és miért?
– Ezt a sportot minden motoros társamnak tudom ajánlani, hiszen ez egy olyan összetett sport amit ha kipróbálsz nem tudod abbahagyni!

 

Támogatóid? Sajnos nincsenek, de örömmel veszek minden megkeresést.

 

Szurkoljunk közösen Jocinak és a sporttársainak a 2016.04.23-24-i Poco- Loco Gyorsulási versenyen!

 

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

 

Exit mobile version
Megszakítás