A színművész halála az egész országot megrázta. Benedek Miklóst a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában búcsúztatták el.
Január elején érkezett a megrázó hír: 77 éves korában elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig játszott, ugyanakkor az utolsó két évben súlyos betegséggel küzdött: ezen időszak jó részét kórházban töltötte. COPD betegséggel, azaz a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó kórral küzdött. Az utolsó pillanatig reménykedett benne, hogy még színpadra állhat, miután egész 2023-ban betegeskedett, sajnos azonban legutóbbi, novemberre tervezett Hárman a padon című előadását is le kellett mondania – idén januárban pedig elragadta a halál.
![Benedek Miklós](https://cdn.borsonline.hu/2024/01/h-wryu-uFp3n-MhO-yjKGRXZc4-G6uTCQCCmTZsigeM/fit/1200/819/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiY2IwYjZlZWNhODQ2OTRhMDE0MDRhNWQyODM0YWRk.jpg)
Egyik kollégája, Nagy Sanyi, akivel két darabban is együtt játszott korábban, így beszélt az elvesztéséről még januárban a Borsnak:
– Egészségi állapota miatt már rég nem találkoztam vele, szerepeit is mások vették át, de tartottuk a kapcsolatot. Írtunk egymásnak folyton, amikor csak tehettük.
Sajnos látszott, hogy miután fiát elvesztette, valami eltört benne, ami az egészségére is ráment.
A színművészről a tragikus hír érkezése után a Kulturális és Innovációs Minisztérium bejelentette: a saját halottjuknak tekintik.
Így búcsúznak Benedek Miklóstól
Egy hónappal a halála után helyezték örök nyugalomra a színészlegendát, február 6-án, a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában. A szertartást kora délutánra időzítették.
![benedek temetés](https://cdn.borsonline.hu/2024/02/zHB3oZJgI4BJ6u0q_gD1sYZSuF4J_g8xr1B7ShoG1ZE/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5ODgwZWFhZTExMDRlOTI5YWY3NzIwNTBhNTQxYjI5.jpg)
A szertartás délután két órakor kezdődött. A gyászolók már jó fél órával a ceremónia kezdete előtt özönlöttek, a pályatársak közül a teljesség igénye nélkül megjelent Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Molnár Piroska, Szacsvay László, Jordán Tamás, Pogány Judit, Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Lukács Sándor, Németh Kristóf, Rudolf Péter, Schnell Ádám. A művész családja – az özvegye, a menye, az elhunyt fia, Benedek Tibor özvegye, és annak gyermekei – a ravatalozóban fogadják a részvétnyilvánításokat.
![benedek temetés](https://cdn.borsonline.hu/2024/02/CWvvsCLs6KJe4tSS0P2hDB853M-AeeypPl7_DycUeFk/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjM2NlZGI2ZjJkNjQ4YmE5YmVlY2QxNzQ3ZDE0Zjlh.jpg)
Az eseményről összeállított galériánkat az alábbi képre kattintva lehet végignézni:
![Rengetegen érkeztek Benedek Miklós temetésére](https://cdn.borsonline.hu/2024/02/d9TN2a8yAVFvivcIFFubQ5i81jU8JFnlYIVWRjdchkg/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwNTdlZDNiNWQxNjQwZmQ4ZjgzOWE4ODgxZmQ3ODQz.jpg)
Rengetegen érkeztek Benedek Miklós temetésére