Home Főhírek Külföld Rengeteg új, egyedülálló kezdeményezés Erdélyben

Rengeteg új, egyedülálló kezdeményezés Erdélyben

Medve-tó, Erdély

Rengeteg új, egyedülálló kezdeményezés Erdélyben

Hiánypótló kezdeményezés indult útjára Székelyföld szívében, amelynek nem titkolt célja, hogy erősítse az erdélyi és magyarországi magyarok közötti kapcsolatot, közösséget építsen, és fellendítse a térség kulturális életét. A Rengeteg névre hallgató programsorozat első eseményére 2019. május 3-5. között kerül sor Szovátán, ahova a magyarországi résztvevők a hétvége sztárfellépőjével, a Góbé zenekarral együtt utazhatnak.

Egy nagy múltú nemesi család, a Sándor család tagjai számára mindig is fontosak voltak erdélyi gyökereik. Habár 1944-ben hazájuk elhagyására kényszerültek, a világ minden pontjára szétszóródtak, soha nem felejtették el, honnan származnak. „Családunk életében generációról generációra mindig jelentős szerepet töltött be a társadalmi felelősségvállalás egykori szülőföldünkön. Ezért indítjuk most útnak közösségépítő kezdeményezésünket Székelyföld szívéből, a Medve-tó közeléből, Szovátáról” – mondta el Sándor Béla, Magyarország egykori belügyminiszterének és Szovátafürdő fejlesztőjének, Sándor János – a nagyvilágból visszaszármazott – dédunokája.

A Rengeteg névre hallgató színes és széles spektrumot felölelő programsorozattal szeretnék fellendíteni a térség kulturális életét, építenék, erősítenék az erdélyi és magyarországi magyar közösségek közötti kapcsolatokat. A kezdeményezés abban is egyedülálló, hogy nem témaspecifikus, a kulturális vagy gasztronómiai jellegű találkozóktól kezdve a nemzetközi vívótalálkozóig bárki megtalálhatja majd a kedvére való programot Erdélyben.

Az első rendezvényre, a Rengeteg Népzene c. hagyományteremtő népzenei szimpóziumra 2019. május 3-5. között kerül sor Szovátán, Székelyföld szívében. Az eseményre erdélyi és magyarországi vendégeket is várnak. A magyarországi résztvevőket a Budapestről induló Góbé Gyors busz viszi a helyszínre, akik tehát jegyet váltanak az útra, a hétvége sztárfellépőjével, a Góbé zenekarral együtt utazhatnak majd a méltán híres erdélyi üdülővárosba. Az érdeklődők workshopok és előadások segítségével ismerhetik meg a gazdag helyi és kárpát-medencei népzenei hagyományokat. A hétvége altémája Felső-Nyárádmente tánc- és énekhagyománya. A programot szabadtéri akusztikus előadás, tábortűz, kóstolók, népdalozás és nyárádmagyarosi táncház is színesíti. Tőkés Lóránt táncoktató Nyárádmagyarós táncanyagából tart majd bemutatót és táncházat, míg Samu Imola megismerteti a résztvevőket Nyárádremete és Nyárádköszvényes népdalkincseivel. Az eseményre a Rengeteg weboldalán lehet regisztrálni.

Forrás és további információk: Vadas Henrietta, vadas.henrietta@salt.hu

ElőzőSzankcióra számíthatnak a véleményvezérek! Olvasd el és oszd meg!
KövetkezőMegérkezett a legfrissebb előrejelzés: ilyen időnk lesz húsvétkor
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás