6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül

Rendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül

A Hableány áldozatai után kutatva, már nyolc olyan holttest került elő a Dunából, akik nem a hajókatasztrófa áldozatai.

A BRFK szóvivője, Csécsi Soma a 24.hu megkeresésére adott tájékoztatást a fejleményekről: már nyolc holttestet találtak a Duna déli szakaszán, gyerek nincs közöttük.

„Az utolsó dél-koreai áldozat utáni keresést a rendőrség a feladat jellegének megfelelő létszámmal és technikai eszközökkel végezte és végzi jelenleg is. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűnés miatt a hatályos jogszabályok szerint körözési eljárást folytat. A hajóbaleset óta a fővárostól délre eső szakaszon összesen 8 holttest került elő, amelyek között gyermekkorú nem volt.” – válaszolta a szóvivő a 24.hu kérdéseire.

A Hableány katasztrófa május 29-én történt, amikor is a Viking Sigyn szállodahajóval ütközött. A fedélzeten 33 dél-koreai turista tartózkodott és két magyar személyzeti tag. Heten élték túl. 27 áldozatot sikerült azonosítani, míg egy nőt továbbra is keresnek.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Isza Ferenc

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem