13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRendőrkézen a másfélmilliós rablás elkövetői - videó

Rendőrkézen a másfélmilliós rablás elkövetői – videó

Őrizetben van már az a két férfi, akik egy emődi vállalkozótól erőszakkal elvették pénzét, majd menekülésük közben többször rá is lőttek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás, és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két budapesti férfival szemben.

A gyanúsítottak 2020. augusztus 27-én 4 óra 45 perc körül símaszkban megjelentek egy emődi telephelyen, ahol egy ott rakodó férfit bezártak gépkocsija rakterébe.

A sértettnek sikerült kiszabadulni az autóból, ekkor a támadók egyike bántalmazta, míg társa értékek után kutatott. A rablók másfél millió forint készpénzt, és a sértett személyes iratait magukhoz vették, majd menekülni próbáltak, ám a sértett követte őket.

A gyanúsítottak az őket követő férfit könnyfakasztó anyaggal fújták le, valamint több alkalommal a náluk lévő fegyverrel, vagy annak utánzatával rálőttek. A megtámadott  férfinak a lövések következtében sérülése nem keletkezett. A bejelentést követően az Emődi Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre indultak, és annak közelében – tíz percen belül – elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat.

A gyors intézkedésnek köszönhetően az elrabolt pénzösszeget a rendőrök hiánytalanul megtalálták, és lefoglalták – köszönjük!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztéssel él letartóztatásuk indítványozására is.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work