12.9 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

Rendőreinkre támadt Fekete-Győr András, most a bíróság jogerősen elítélte! Szerinted mondjon le parlamenti mandátumáról és vonuljon vissza a közélettől?

Dátum:

Megosztás:

Hétfőn reggel újra bíróság elé állt a Momentum két jól ismert politikusa, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak, amiért  2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadtak a rendőrökre.

„Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye” – fogalmazott bejegyzésében Hollik István.

Hirmagazin.eu: .. Vagy továbbra is működik a kettős mérce, mert a minap két fiatal tehetséget lemondattak az ellenzéki pártok, vajon a saját kölyküket lemondatják-e? .. Pedig a két eset egyáltalán nincs is egyensúlyban, utóbbi súlyos bűncselemény, amelynek a társadalmi veszélyeztetettsége jelentős!

***

Szarvas Koppány Bendegúz a rendezvény alatt meggyújtott egy pirotechnikai eszközt amelyet a Parlament épületének biztosítását végző rendőrökre dobott. Másnap az I. rendű vádlott – ezúttal a II. rendű terhelt, Fekete-Győr András társaságában – újra megjelent egy másik Kossuth téri demonstráción, amikor mindketten meggyújtottak pirotechnikai eszközöket, majd az I. rendű vádlott többet, míg a II. rendű vádlott egyet a rendőrök felé dobott.

Az elsőfokú ítéletben felmentette a két politikust a vádak alól az eljáró bírónő, ám az ügyészség fellebbezett a súlyosításért. 

Az ügyészség  kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. 

Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint

HIVATALOS SZEMÉLY ELLENI ERŐSZAK BŰNTETTE MIATT BŰNÖS MIND A KÉT VÁDLOTT.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához. Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.

A Fidesz kommunikációs igazgatója arra vár választ Fekete-Győr Andrástól (Momentum), hogy lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől, miután a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak vádjában.

Hollik István hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta: Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában bűnösnek találta a bíróság.

Adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől? – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

L.L. Junior: Fejek hullottak

L.L. Juniorhoz is eljutottak a vállalkozását érő kemény negatív vélemények: alkalmazottaktól vált meg, egy hónapig minden nap személyesen...

Ezt a 15 filmet mindenki látni akarja 2024-ben

Ha megnézzük a következő 12 hónapra tervezett mozis és streaming-filmek listáját, sok izgalomra számíthatunk! Ki ne szeretné megnézni George Miller Mad...

Házasodna a gazda: Roland és Niki 2020-ban azonnal összeköltöztek a műsor után, azóta is együtt vannak

Hosszútávra terveznek. Roland gazda a Házasodna a gazda 2020-as évadában ismerkedett meg Nikivel, akiről nemrég az RTL stábjának mesélt. Mint mondta, választottjával a műsor...