19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Rendőreink Romániából hozatták haza a csalót, aki 7 évig bujkált, miután közel 150 Millió Ft-ot csalt ki gazdasági társaságoktól – videó.. Köszönjük!

Dátum:

Megosztás:

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai Romániából hozták haza, és Ártándon átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak a feltételezett elkövetőt.

A gyanú szerint még 2012-ben egy – akkor – 27 éves román állampolgár és két ismeretlen társa egy internetes oldalon feltüntetett közbeszerzési eljárások, valamint a kiírt tenderek nyertesei közül választott ki cégeket, amelyek nevéhez megtévesztésig hasonló néven új cégeket alapított Angliában. Ezután a csalók arról tájékoztatták a sértetteket, hogy a velük kapcsolatban álló különböző vállalkozások bankszámlaszámai megváltoztak – ezt e-mailben is elküldték –, ezért kérték, hogy a további pénzátutalásokat már a megváltozott bankszámlaszámra utalják. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladta a 147 millió forintot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói a román férfit elfogták, őrizetbe vették és 7 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, 3 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlet, valamint 1 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, amelyet 2013. május 16-án megszüntetett, és az elkövető házi őrizetét rendelte el. A gyanúsított a házi őrizet szabályait nem tartotta be, a kijelölt tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, ezért 2013. május 31-én európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Hét év bujkálás után, 2020 júliusában – a körözés alapján – Romániában elfogták a csalót. A NEBEK munkatársai a mostanra 35 éves román férfit 2020. július 23-án délelőtt Magyarországra hozták, és átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozóinak. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2020. július 25-én elrendelt. Két társát a rendőrök továbbra is keresik.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...