Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rendőreink kiterjedt bűnözői hálózat tagjait fogták el: 90 rendőr, 30 autó, 9 település..

Ceglédi rendőreink vádemelési javaslattal pontot tettek egy évek óta tartó eljárásuk végére.

Hónapokig tartott a felderítés, másfél évvel ezelőtt volt az elfogás, az új pszichoaktív anyaggal kereskedő banda csődöt jelenthetett.

2020. október 6-án látványos konvoj indult az akciót koordináló ceglédi nyomozók szolgálati helyéről három megye – Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest – településeire. A közel 90 rendőr mintegy 30 autóval hasított 9 településre, a kocsikban helyet kaptak rendőrkutyák és digitális spektrométerek is.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Végül12 embert előállítottak, és tizenegyet gyanúsítottként hallgattak ki. A jászkarajenői K. Róbert (42) és K. Krisztián (31) letartóztatásba került, azóta a többiekkel együtt szabadlábon védekezhettek. A gyanúsítottak száma a nyomozás végére 13-ra nőtt.

A Jászkarajenő, Tiszakécske vonzáskörzetében élők között terjesztették a „kristály”, valamint „hópihe” néven ismert új pszichoaktív anyagot. A szervezet minden tagjának megvolt a feladata: beszerzés, szállítás, tárolás, terjesztés.

Egy 39 éves csépai férfitől indult a szállítmány, egy 67 éves jászkarajenői férfi tárolta, egy 31 éves jászkarajenői férfi az anyag mozgatásában, egy 23 éves tiszakécskei férfi pedig az eladásában vállalt szerepet. Az új pszichoaktív anyag 500-1000 forintos adagonkénti áron cserélt gazdát, a becslések szerint legalább 10 milliós vagyonra tettek szert.

FORRÁS: POLICE.HU/SAGYIBÓ MELINDA

A rajtaütés helyszínein a bűncselekmény elkövetését alátámasztó bizonyítékokat – tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, mobiltelefonokat -, a vagyon-visszaszerzés biztosítása érdekében gépkocsikat, laptopokat, elektronikai berendezéseket, arany ékszereket foglaltak le.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

origo, police nyomán

Kapcsolódó hírek

Fejér vármegyei nyomozóink látóterébe hamar bekerült a későbbi gyanusított..

Ádám Petra

Le kell mondania a miniszternek a gránátbaleset miatt? .. Neked mi a véleményed erről?

Ádám Petra

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra