Mit jelent neked a biztonság? Beszéljünk róla – számít, amit gondolsz!
Ezzel a címmel rendeztek áldozatvédelmi szakmai diákfórumot a Teve utcai Rendőrpalotában, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében.
A különleges eseményen 20 budapesti általános iskola 7–8. osztályos tanulói vettek részt – összesen 63 diák, akik tanáraikkal együtt érkeztek, hogy közösen gondolkodjanak egy mindannyiunkat érintő kérdésről.
A program középpontjában a fiatalok biztonsággal kapcsolatos gondolkodásának fejlesztése állt.
Nem előadásokat hallgattak, hanem valódi párbeszédben vehettek részt: a Police Café/World Café módszerrel, kiscsoportos beszélgetések során osztották meg véleményüket és tapasztalataikat.
Minden asztalnál egy rendőr és egy civil szakember segítette a közös gondolkodást irányított kérdésekkel.
A fórumon a rendőrség munkatársai mellett több elismert szervezet képviselői is jelen voltak, köztük az Újbudai Áldozatsegítő Központ, az NMHH Internet Hotline Jogsegélyszolgálat, a Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, a UNICEF Magyarország és a Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány.
A diákok őszintén beszéltek az online tér kihívásairól, a kortárs kapcsolatok nehézségeiről, az állatvédelemről és a kábítószer-prevencióval kapcsolatos kérdéseikről is, utóbbi témában addiktológiai konzultáns véleményét is meghallgathatták.
A beszélgetések végén közösen fogalmazták meg azokat a kulcsüzeneteket, amelyek a fiatalok és a pedagógusok számára egyaránt kapaszkodót adhatnak a biztonságosabb mindennapokhoz.
A jó hangulatú, aktív részvétellel zajló fórum ismét megmutatta: a fiatalok véleménye értékes, és a biztonságról való közös gondolkodást nem lehet elég korán elkezdeni.
Köszönet és tisztelet illeti mindazokat az – rendőröket, ügyészeket bírókat -, akik szakmai felkészültségükkel, törvényesség iránti elkötelezettségükkel, felelősségteljes munkájukkal a bajbajutottak védelmét, az igazságszolgáltatás működését, a jogrend megóvását, a közbizalom fenntartását és az igazság érvényesülését szolgálják – Hirmagazin.eu











