30 C
Budapest
2022. augusztus. 10. szerda

Rendőreink elfogták az új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfit – videó.. Köszönjük!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy kétegyházi férfi. Volt rá alkalom, hogy a 10 éves gyerekével adatta át a szert a vásárlóknak. A fiúnak azt mondta az anyagról, hogy kristálycukor.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsít a Gyulai Rendőrkapitányság egy kétegyházi férfit. A 33 éves férfi a nyomozás eddigi adatai szerint 2019 októberétől többeknek értékesíthetett tiltott bódító hatású szert. A gyanú szerint többször előfordult, hogy a 10 éves gyermekét kérte meg, adja át a vevőnek a kért mennyiséget. A fiúnak azt mondta, hogy kristálycukor van a kis csomagokban.

A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2020. június 10-én reggel kétegyházi otthonában elfogták a férfit és a gyanú szerint tiltott szerek értékesítéséből származó pénzt foglaltak le tőle. Egy előző nap tőle vásárló fogyasztónál pedig olyan zacskókat találtak, amelyeken valószínűleg új pszichoaktív anyag maradványai vannak. Emellett egy szintén vele kapcsolatban álló férfitől a rendőrök kábítószer gyanúját keltő növényeket foglaltak le.

A 33 éves kétegyházi férfit a Gyulai Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés mellett kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével is gyanúsítja és őrizetbe vette. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfivel együtt élő nőnek, a gyermek édesanyjának volt-e szerepe a bűncselekményekben.

police, Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Nem jött össze a bravúr, a Qarabag megérdemelten verte a Fradit a BL-selejtezőben 3:1-re – fotók

A Ferencváros 3-1-es vereséget szenvedett az azeri bajnok Qarabag csapatától. Ezen a meccsen a védelmi hibák sorozata hozta...

83 ezer család számára hatalmas segítség a kamatstop

A kamatstop hatása pedig az emelkedő hozamkörnyezetben egyre jelentősebb A BUBOR mutató értéke ugyanis a magas infláció és az...

Az ukránok magukra vállalták a krími légibázis felrobbantását

Azonban az homályba borul, hogy ezt milyen katonai eszközökkel vitték véghez. Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden nagy robbanás történt egy...

Ezért nem érdemes üzemanyagot bespájzolni otthon

Az átlagos forgalomhoz képest az elmúlt nagyjából egy hétben jelentősen megnövekedett a benzinleszívó csövek forgalma. Ebben mintegy 200...
facebook