20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Rendőreink elfogták a bűnelkövetőket: Szállóról loptak; pénztárcát lopott; autókat törtek fel; betörtek; munkáltatójától lopott;

Dátum:

Megosztás:

Összefoglaló rendőreink eredményes munkájáról

Szállóról loptak. (2020. 04. 29., sze – 08:05, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság)

A lopott pénzt elfelezte, majd elköltötte a két nő.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Éva és D. Árpádné ellen. A 36 és 49 éves nő takarítóként dolgozott egy oroszlányi szállón. 2020. március 10-én takarítani mentek be az egyik szobába, amikor az ágyon észrevettek egy pénztárcát. Elvették a benne lévő pénzt és távoztak. A sértett, amint észrevette a lopást, feljelentést tett a rendőrségen. Az oroszlányi rendőrök 2020. április 28-án állították elő az elkövetőket, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a lopott pénzt elfelezték, majd elköltötték.

Pénztárcát lopott,, 2020. 04. 29., sze – 07:56, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy esztergomi üzletben őrizetlenül hagyott tárcát tulajdonított el egy 39 éves férfi

Egy esztergomi élelmiszerüzletben vásárolt S. Sándor 2020. április 9-én. A sorok között az üvegekre téve egy pénztárcát vett észre, amit magához vett, majd távozott a boltból. A sértett még aznap feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrök pedig az elkövető felkutatására indultak. A 39 éves tettest 2020. április 28-án állították elő az Esztergomi Rendőrkapitányságra, és hallgatták ki gyanúsítottként lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eltulajdonított pénztárcát, amit a kertjében ásott el, visszaadta a rendőröknek, benne a lopott pénzzel és az iratokkal együtt.

Tetten érték és elfogták az autófeltörőt (2020. 04. 29., sze – 07:41, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a II. kerületben a gyanú szerint közel százezer forint értékben lopott egy autóból, miután betörte a jármű ablakát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói 2020. április 27-én délután Budapest II. kerületében felfigyeltek egy férfire, aki a Görgényi út végén található erdei parkolóban az autók utasterét nézte, majd feltört egy autót.

A férfi betörte a jármű hátsó ablakát, majd kivett belőle két hátizsákot. A Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a 60 éves budapesti H. Bélát tetten érték és elfogták, így az ellopott táskák – a bennük lévő pénzzel, kulcsokkal, személyes tárgyakkal és iratokkal együtt – hiánytalanul meglettek.

A nyomozók a férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság kollégái őrizetbe vették és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. H. Béla beismerte a bűncselekmény elkövetését, a rendőrök pedig előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Több tárolóból is lopott a 27 éves férfi. (2020. 04. 29., sze – 07:27, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság)

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. április 28-án arról, hogy Győrben, a Gyóni Géza sétányon, egy társasház pincéjébe beköltözött egy férfi. A járőrök ellenőrizték a tárolót, ahol megtalálták az illetéktelenül ott tartózkodó személyt. A helyiség átvizsgálásakor az egyenruhások több olyan tárgyra, élelmiszerre és italokra bukkantak, amelyek a környéken korábban elkövetett tárolófeltörésekből származhattak, ezért a betörőt elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A 27 éves férfit a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Munkáltatójától lopott (2020. 04. 29., sze – 07:24, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Komáromi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a férfi ellen.

Monitorokat és GPS vevőt lopott el egy ácsi telephelyről O. Ádám 2020 januárjában. A 41 éves férfi a cég alkalmazásában állt. Egyik éjszaka bement az üzem területén lévő tárolóba, kivitte a gépalkatrészeket, és az autója csomagtartójába rejtette. Amikor rájött, hogy fény derült a lopásra, egyik este visszavitte az eltulajdonított tárgyakat, és a telephely közelében kitette őket az út szélére, itt találta meg őket az üzem tulajdonosa.

A komáromi rendőrök rövid időn belül azonosították, és 2020. február 10-én gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt. A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. O. Ádám beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

police, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...