Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rendőr segítette a mentősük munkáját (+videó)

Budapest rendőrfőkapitánya soron kívül jutalomban részesítette. (Budapesti Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 02., hétfő)

Baleset történt 2017. október 2-án 9 óra 34 perckor az V. kerületi Széchenyi téren, ahol eddig még ismeretlen körülmények között elesett egy kerékpáros. A helyszínre érkező Nagy Bálint Péter r. őrmester az úttest közepén talált rá a súlyosan sérült vérző 29 éves fiatalemberre, aki elmondta az egyenruhásnak, hogy valószínűleg a csípője sérült meg. Ekkor a rendőr – még a kiérkező mentő előtt – szakszerűen ellátta a sérültet; a lába alá tette a hátizsákját, illetve a földre ülve a fiatalember fejét a mellkasára fektette, amivel rögzítette a biciklis gerincét. Nagy Bálint Péter közben folyamatosan szóval tartotta a sérültet, és a mentőszolgálat munkatársaival is beszélt.

Mivel az őrmester az általánosan elvárt segítségnyújtáson túlmutatóan példás emberi helytállásáról tett tanúbizonyságot, Bucsek Gábor r. vezérőrnagy Budapest rendőrfőkapitánya soron kívül jutalomban részesítette.

Forrás: police.hu

Kiemelt kép: nograd24

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás