Hirmagazin
Image default
Külföld

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben

A csúcstalálkozó egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

Az értekezlet kora esti megnyitása után a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament (EP) elnökével egyeztetnek.

Ezt követően a munkavacsorán rátérnek a tisztújítás kérdésére, és megkezdődik a kompromisszumkeresés, amely késő éjszakáig is elhúzódhat, szükség esetén pedig reggel folytatódhat.

Donald Tusk, a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke még délután megbeszélést folytat az EP-frakciók vezetőivel, de számos szűk körű, két- vagy többoldalú egyeztetés is várható a különböző felek között.

A cél, hogy az Európai Parlament keddi alakuló üléséig megállapodás szülessen, ugyanis ennek fényében választják majd meg a képviselőtestület elnökét, így ezt tekintik végső határidőnek.

A júniusi maratoni csúcstalálkozón nem sikerült megoldást találni, miután a május végi EP-választást megnyerő Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber nem tudott kellően széles körű támogatást felsorakoztatni maga mögött, többek között Emmanuel Macron francia államfő is hevesen ellenzi a jelöltségét.

Sajtóhírek szerint pénteken abban állapodtak meg a legnagyobb tagállamok vezetői, hogy nem Weber lesz az Európai Bizottság következő elnöke, amit végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott. A sokismeretlenes egyenlet megoldása azonban még így is távolinak tűnik.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Moszkva szerint nem valószínű fegyverszünet húsvétig..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza

„Mintha elraboltak volna” – Egy kanadai férfi két hetet töltött egy amerikai bevándorlási fogdában..

Ádám Petra