Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKülföld

Rémisztő videó: elszakadt a kötél bungee jumping közben

A 39 éves hongkongi turista Thaiföldön hirtelen ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy kipróbálja az extrém szórakozást.

Nagyjából tízemeletes magasságból ugrott le a férfi Pattayában januárban: a szerencséje az volt, hogy víz fölött tette mindezt

írja a CNN.

A kötél egy pillanattal azelőtt szakadt el, hogy a férfi elérte volna a zuhanás legmélyebb pontját. A férfi ezt követően vízbe csapódott.

„A bal oldalamra érkeztem, itt sérültem meg jobban. Olyan volt, mintha valaki alaposan megvert volna” – idézte fel a balesetet a zúzódásokkal borított testű turista, aki azt kérte, csak Mike néven említsék.

A legfrissebb hírek itt!

Mike barátaival együtt látogatott el a Changthai Thappraya Szafari és Kalandparkba, ahol eredetileg csak a lövészetet akarta kipróbálni, de a barátai rávették az ugrásra is.

„Olyan magasról kellett ugrani, hogy becsuktam a szemem, úgy terveztem, majd akkor nyitom ki, amikor visszalendülök. Akkor jöttem rá, hogy elszakadhatott a kötél, amikor a szemem kinyitva vizet láttam” – emlékezett. Lábát összekötötte a kötél maradéka, de így is sikerült szárazra úsznia, de megjegyezte: ha valaki úgy ugrott volna, hogy nem tud úszni, nagy bajba került volna.

A férfi szerint az ugrás árát visszakapta és orvosi költségeit is megtérítette a park.

Nithit Intim, a park alapítója megerősítette a baleset megtörténtének tényét, hozzátéve: először látott olyat, hogy az ugrásnál a kötél elszakadjon.

Elárulta azt is, azonnal megkérdezték a férfit, amikor partra került, hogy jól van-e, és mivel fájdalmakra panaszkodott, röntgenre vitték. Intim megmutatta a CNN-nek azt a papírt is, melyet ugrás előtt a férfi aláírt – ebben szerepel, hogy ha baleset történik, minden számlát áll a park, de nem fizetnek kártérítést.

Nyitókép: Pexels

Kapcsolódó hírek

Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a korábbi parlamenti (füstgyertyázásos rendbontás) miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen..

Géza

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza