7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekSportRemekül mutatkozott be Kozák Danutáék új párosa

Remekül mutatkozott be Kozák Danutáék új párosa

A kajakos Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, melynek zárónapján 13 döntőt rendeztek, illetve rendeznek.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben győzött, ezúttal pedig azzal a Kárász Annával alkotott duót 500 méter párosban, aki második lett mögötte fél kilométeren. Az első fordulót ebben a számban Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse nyerte, s most is ez az egység volt az egyetlen a döntőben, amely tudta tartani a lépést Kozákékkal. Az új páros már nem sokkal a rajt után átvette a vezetést, s egészen a hajráig tartotta körülbelül félhajós előnyét. Az utolsó ötven méteren aztán ezt még növelni is tudta, s végül ritkán látható időeredménnyel, 1:36.541 perc alatt ért be a célba.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz az időnk, ennek lehet örülni. Ez egy nagyon erős, jó páros.

Az indításokon még lehet csiszolni, a lábmunkánk még nem állt teljesen össze” – nyilatkozott Kozák Danuta, akinek a négyesben is bérelt helye van, de egyelőre nem tudja, hogy a vb-n a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz.

„Ez a páros az új-zélandi kettőssel is fel tudja venni a versenyt. Egy nehézség ugyanakkor van, hogy az egyes és a páros között nagyon kevés az idő a világbajnokságon. Ezért el kell gondolkodni arról, hogy hogyan tovább” – mondta az UTE 31 éves kajakosa.

Az, hogy melyik egység rajtolhat majd a vébén, hétfőn 14 órakor derül ki, amikor szétlövést rendeznek a két páros között Szolnokon.

A győriek kenusa, Balla Virág Kozákhoz hasonlóan pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben lett első, s ehhez a zárónapon – akárcsak a válogató első fordulójában – még hozzátett két párosgyőzelmet is klubtársával, Takács Kincsővel.

Női K-2 200 méteren újra a tavaly világbajnok egység, Hagymási Réka és Szabó Ágnes nyert, a Medveczky, Csipes páros ebben a döntőben is második lett.

Ami a férfiakat illeti, a kajakosoknál Kopasz Bálint távollétében a szegedi Nádas Bence nyerte a K-1 500 métert, előbbi versenyző úgy döntött, hogy idén már csak az 1000 méterre összpontosít. Kétszáz méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott, utóbbi egység megismételte a június eleji első fordulóban aratott sikerét. A kenusoknál 200-on a „címvédő” Hajdu Jonatán némi meglepetésre ezúttal kikapott Korisánszky Dávidtól, 500-on viszont ismét Fekete Ádám diadalmaskodott. Ötszáz méter párosban a Hajdu, Fekete duó – hasonlóan az első válogatóhoz – ezúttal is verhetetlennek bizonyult, s óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

A szolnoki versenyhétvége az 5000 méteres számokkal zárult, de ezek előtt még egy szétlövést is lebonyolítottak férfi K-1 200 méteren, ezt Birkás Balázs nyerte a szombaton őt legyőző Csizmadia Kolos ellen.

A leghosszabb távon aztán a kajakozóknál Noé Bálint és Bodonyi Dóra, míg a kenusoknál Koleszár Zoltán és Lakatos Zsanett ért elsőként a célba – négyük közül egyedül Lakatos duplázott, azaz győzött a válogató mindkét fordulójában.

Amennyiben a férfi K-1 200 méter mellett további számokban is szétlövésre lesz szükség, azt várhatóan a jövő hét elején rendezik meg.

Az idei év főversenyére, a világbajnokságra augusztus 23. és 26. között kerül sor a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

A vasárnapi dobogósok:

férfiak:

K-1 500 m:

1. Nádas Bence (NKM Szeged) 1:38.403 p

2. Kuli István (NKM Szeged) 1:39.020

3. Tótka Sándor (UTE) 1:39.064

K-2 200 m:

1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 31.326 mp

2. Csizmadia Kolos, Apagyi Levente (FÉMALK BOMBA) 31.548

3. Kovács Márk, Sikter Róbert (FÉMALK BOMBA) 33.159

C-1 200 m:

1. Korisánszky Dávid (KSI SE) 40.231 mp

2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 40.409

3. Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.614

C-1 500 m:

1. Fekete Ádám (UTE) 1:50.587 p

2. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:50.615

3. Sarudi Pál (Szolnok KKK) 1:52.737

C-2 500 m:

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:40.887 p

2. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:43.492

3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:44.203

nők:

K-2 200 m:

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 36.756 mp

2. Medveczky Erika, Csipes Tamara (BHSE) 36.823

3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 37.217

K-2 500 m:

1. Kozák Danuta, Kárász Anna (UTE, NKM Szeged) 1:36.541 p

2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (BHSE) 1:38.297

3. Bakó Olga, Biben Karina Klaudia (KSI SE) 1:41.680

C-2 200 m:

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 45.742 mp

2. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 46.926

3. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 47.331

C-2 500 m:

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 1:57.223 p

2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:01.662

3. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győr, Lágymányos) 2:03.779

Nyitókép: Kovács Tamás
Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem