Ha éhesen fekszünk le, akkor vagy nem vagyunk képesek elaludni, mert folyton korgó gyomrunkra gondolunk, vagy hatalmas falásrohamaink lesznek reggel. A vacsorára is szükségünk van tehát. Lehetőleg lefekvés előtt három órával kell elfogyasztani. Ilyenkor is lehet könnyed ételeket készíteni, még akkor is, ha éppenséggel burgonyát vagy tésztafélét tartalmaz.

Az egyik remek vacsiötlet nem más, mint azolajbogyós burgonya. Kell hozzá 4 fej szép burgonya, 1 marék sózott olajbogyó, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, só, bors és olívaolaj. Hámozzuk meg a krumplikat, mossuk meg, és vágjuk nagyobb darabokra. Öntsünk olajat egy nyeles edénybe, tegyük bele a fokhagymát, és dinszteljük meg egy kicsit. Forgassuk bele az olajbogyót, majd öntsünk hozzá egy pohár vizet, adjuk hozzá a krumplit és a petrezselymet, ízesítsük sóval, borssal, és lassú tűzön, lefedve főzzük tovább. Mielőtt teljesen elkészülne, ha szükséges, vegyük le a fedőt és párologtassuk el a felesleges vizet.

Ha inkább levest szeretnénk enni vacsorára, próbáljuk ki az édesköményleves receptjét. Mindössze 5 fej édeskömény, 50 g extraszűz olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma és néhány kenyérszelet kell hozzá. Vágjuk le az édeskömény keményebbik végét, majd szeleteljük fel és tegyük bele egy fazékba a felvágott fokhagymával, petrezselyemmel és olajjal. Öntsük fel 1,5 liter vízzel, sózzuk meg és rakjuk fel a tűzhelyre. Amikor forrni kezd, vegyük lejjebb a lángot, és ezen az alacsony tűzön főzzük tovább. Időközben pirítsuk meg a kenyérszeleteket a sütőben, majd helyezzük a levesestál aljára, és merjük rá az elkészült levest. Azonnal tálaljuk.

Készíthetünk bárányt is citrommal és fehérborral. Egy ilyen fogás összeállításához szükségünk lesz 1 kg báránybelsőségre, 1 fej hagymára, kevés rozmaringra, 1 gerezd citromra, erős paprikára, sóra, 2 pohár fehérborra, 1 babérlevélre és esetleg egy pohárnyi friss, szeletelt, hámozott paradicsomra. Olajban megdinszteljük a nagyon vékonyra szeletelt hagymát egy kevés erős paprikával, majd hozzáadjuk az apróra vágott báránybelsőséget. Amikor a hús már szépen pirulni kezd, hozzáadjuk a rozmaringot, sót, borsot, citromot és a babérlevélet. Egy kicsit hagyjuk összefőni az ízeket, majd meglocsoljuk a borral, és még egy óráig, lassú tűzön főzzük. A végén, ízlés szerint, hozzá lehet adni a paradicsomszeleteket is.

Remek ötletek könnyed olasz vacsorákhoz

Ha szeretjük a gnocchit, akkor kipróbálhatjuk akár vacsorára is a sáfrányos gnocchit. Kell hozzá 500 g durumliszt, sáfrány, kolbász, só és juhsajt. Gyúrjunk sima tésztát a lisztből egy csipet sóvalés egy pohár langyos vízzel, sáfránnyal. Vágjuk fel darabokra és a meglisztezett deszkán sodorjunk a darabokból vékony kígyókat. A kígyókat vágjuk 2 cm hosszú darabokra, és valamilyen bordázott felületen (van ilyen vágódeszka is, azon készül a lúdgégetészta) sodorgassuk még egy darabig, hogy kissé hosszúkás formát öltsenek (ez a hagyományos formája). Helyezzük őket egy liszttel megszórt konyharuhára, hogy kiszáradjanak, majd sós vízben főzzük ki. Öntsük nyakon a paradicsomból és kolbászból készült szósszal, és a végén hintsük meg reszelt juhsajttal.

 

forrás: Delina