Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Rémálom Piliscséven: buszsofőr manőverezett a sínen, amikor jött a vonat – videó

Rémálom Piliscséven: buszsofőr manőverezett a sínen, amikor jött a vonat – videó

Vezes.hu, kép az ügyészségi videóból, Hirmagazin.eu

A sorompót is letörő sofőrnek nagy szerencséje volt, mert még pont át tudott hajtani az állomásra érkező vonat előtt.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy a sofőr Piliscsév lakott területén kívül vezette az autóbuszt. A férfi a fénysorompó tilos jelzése, és a csapórúd vízszintes állása ellenére a vasúti átjáróba hajtott úgy, hogy a csapórudat balról, a záróvonalat átlépve, az ellentétes forgalmi sávba áthaladva kikerülte. A sofőr a manőver során nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sorompó csapórúdja mellett, ezért az autóbusz jobb oldali hátsó részével annak nekiütközött, emiatt a csapórúd letört és az úttestre zuhant.

Az ütközést követően a sofőr a busszal áthaladt az átjárón, majd megállt és a vasúttársaságnál telefonon bejelentette a csapórúd letörését.

A bejelentést követően a vasúttársaság a sorompót helyreállította, a cselekmény következtében a vasúti közlekedésben fennakadás, valamint vonatkésés nem történt. Az ügyészség pénzbüntetést kért a buszvezetőre azzal, hogy tiltsák el a közúti járművezetéstől.

Videó

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőVégre egy nagyon jó hír a Windows 11-et használóknak
KövetkezőRövidesen tisztázódhat egy fontos dolog a kegyelmi ügy kapcsán
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás