Home Sport Forma1 Régen történt ilyen Lewis Hamiltonnal

Régen történt ilyen Lewis Hamiltonnal

Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Andrew Boyers

A hazai közönség előtt szereplő hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, így több mint két és fél év után diadalmaskodott újra vb-futamon.

A 39 éves brit pilótának idén ez az első, pályafutása során pedig már a 104. győzelme, összességében kilencedik alkalommal nyert a silverstone-i pályán, ez rekord az F1-ben. Hamilton így 16 különböző idényben nyert legalább egy futamot a Forma-1-ben, ami szintén csúcs. A rutinos brit sztárnak ez a 150. dobogója a Mercedes színeiben.

Hamilton mögött a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája a harmadik.

A rajtnál George Russell (Mercedes) és Hamilton egymást is segítve jött el az első kettő helyen komolyabb gond nélkül, mögéjük Norris sorolt be harmadiknak, de Verstappen már az első körben megelőzte a McLaren brit versenyzőjét.

Tizenkét kör után Russell valamivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit több mint három másodperces lemaradással követett Verstappen, de a holland címvédőt a 16. körben Norris lehagyta. Percekkel később Oscar Piastri (McLaren) is meg tudta előzni Verstappent, majd eleredt az eső, így a pálya egyes részein nedvessé vált az aszfalt, máshol azonban még teljesen száraz volt a felület.

Innentől komolyabb izgalmak következtek, előbb ugyanis Hamilton vette át a vezetést Russelltől, egy körrel később viszont Norris mindkét Mercedest lehagyta. Kisvártatva Piastri is utolérte a Mercedes két brit versenyzőjét, s mindkettőt meg tudta előzni, így a 20. körben Norris, Piastri, Hamilton, Russell volt a sorrend az első négy helyen.

A 27. körben felerősödött az eső, jelentősebb mennyiségű csapadék hullott az aszfaltra,

így az élmezőnyt is beleértve szinte mindenkinek a boxba kellett hajtania kerékcserére. Verstappen elsőként, az ötödik helyről állt ki friss abroncsokért, így sokat hozott az eredetileg előtte száguldókon. Norris és a két Mercedes-versenyző egyszerre állt ki a megfelelő abroncsokért, míg Piastrit egy körrel később hívta ki a McLaren a boxba. A kerékcserék után Norris, Hamilton, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, majd sorrendben Russell, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) és Piastri következett.

Az időjárási körülmények a hajrában jelentős mértékben javultak, így előbb Hamilton és Verstappen, majd Norris hajtott a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért. Hamiltonnak bejött, hogy egy körrel hamarabb állt ki kerékcserére, mint Norris, így 13 körrel a leintés előtt átvette a vezetést. Mögötte Norris, Verstappen, Piastri volt a sorrend, ez a hajrában annyit változott, hogy Verstappennek sikerült elmennie Norris mellett, ami a vb-pontverseny szempontjából fontos volt az élen álló hollandnak.

Hamilton a leintés után könnyeivel küszködve köszönte meg rádión a csapattagok munkáját, a sírást pedig csak akkor hagyta abba, amikor már kiszállt az autójából és levette a bukósisakot. Ezután brit zászlóval a kezében köszönte meg a közönség támogatását a célegyenesnél lévő lelátónál.

A vb két hét múlva folytatódik a 39. Magyar Nagydíjjal a mogyoródi Hungaroringen.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÚjabb polgármestere van a Fidesznek, de elvesztették Kalocsát
KövetkezőIrány kelet, Orbán Viktor újra repülőgépre ült
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás