Régen boldogabbak voltunk..

Néha, amikor reggeltől estig dolgozom, épp csak enni vagy kávézni kelek fel a székemből (sokan vagyunk így, tudom), munka közben visszaemlékezem, milyen jó is volt régen.

Én a hatvanas évek legelején születtem, de mindegy, hogy ötvenes évek, hatvanas évek, vagy hetvenes évek, szinte ugyanúgy boldogok voltunk. Nem mondom, hogy most nem vagyok az, de másképpen voltam boldog. Gyermekként tudtam örülni apróságoknak is, öröm volt hétvégén elmenni a szőlőbe kicsit kapálni, pihenésképpen mezei virágit szedni vagy futni a nyulak után, öröm volt a régi Kékes tévén az 1 adót is nézni, öröm volt tengózni a hátsó, kevésbé forgalmas kis utcában a pajtásaimmal. Számháborúztunk, bicajoztunk, rollereztünk, örömmel jártunk iskolába, és tanulni is öröm volt. Minden könyv és mese azóta is, a fejemben van, így a Kincskereső kisködmön, Benedek Elek meséi, Mirr-Murr, Vackor, Mézga Géza, az Esti mese macija, Frédi és Béni, Vuk, Kengyelfutó gyalogkakukk, Bambi, Dörmögő Dömötör, stb..

Mindennek tudtunk örülni, összeült a család, közösen ettünk, nagy leveses tálból, sétáltunk kézen-fogva a szüleimmel, tollasoztunk, néha szalonnát sütöttünk, utaztunk Trabanttal, Wartburggal, Moszkviccsal, Skodával, Volgával, Warsawával, bogárhátúval, kinek milyen autója volt éppen, vagy busszal, vonattal, és nevettünk sokat, megbecsültünk mindent, amit mi a szüleinktől kaptunk, és minden pillanatot, amit mindnyájan az Élettől kaptunk.

A szüleim gyári munkások voltak, amikor nem volt kommunista szombat, és nem kellet benn maradniuk, az egyik hétvégén elmentünk Hévízre fürödni. Hosszú volt az út Veszprémből Trabanttal, de örömmel mentünk. Akkora fekete traktorgumim volt, hogy majd kiestem belőle, de alig vártam, hogy vízre érjek és kergethessem az ebihalakat a meleg, nyíltvízi fürdőben. Ők a falépcsőn áztatták a lábukat és nézték, mit csinálok.

A másik szabad hétvégén, horgászni mentünk, emlékszem, egyszer akkora halat akasztottam a Tihanyi-belső tavon, hogy szabályosan húzott be a vízbe. 5 éves sem voltam, édesapám segített partra húzni azt a közel 4 kg-os tükörpontyot. (Ma már a tükörponty neve sem pontosan ugyanez.)

Szép volt minden, most nem beszélek a társadalomról, vagy annak hibáiról, mert ez a cikk nem arról szól. Örültünk minden kis játéknak, faautónak, pici ajándéknak, a meghitt együttléteknek, a parázsló teatűzhely melegének, egyszóval, más volt az élet.

Ma, a gyermekeim, unokáim el sem tudják képzelni azt, hogy kapáljanak, vagy nyulak után futkossanak, nem szívesen tollasoznak, a Trabant büdös neki, szerintük sok ártalmas gázt enged ki (igaz), a Hévíz vize is büdös, a Balaton piszkos. Okos-telefon és számítógép nélkül minden napjuk idegfeszültség, mondják ők. LED-TV, hifi, hidrogénhajtású autó, lézeres kütyük, trend szerinti öltözködés (mert a normális ruha ósdi), mind-mind a jövőjük felé mutat.

… És hiába adják meg a tiszteletet, én azért valamit hiányolok ebből a mai világból…

Bognár Géza (https://www.hirmagazin.eu online média)

Akinek tetszett a cikk, ossza meg!

Aki szívesen mesélne régi időkről, vagy szívesen megosztana bármit a külvilággal, küldje el a cikkét ide: [email protected]

Térítésmentesen megjelenítjük, megosszuk a Facebookon, Twitteren, és ahova befér, más közösségi médián, természetesen a szerző, és/vagy a beküldő megjelenítésével!

50-es évek: