6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárRégebben "dúlt a szerelem", most Alekosz perre akarja vinni Baukót.. - képek

Régebben „dúlt a szerelem”, most Alekosz perre akarja vinni Baukót.. – képek

Budapest — Barátokból ellenségek? Lassan ölre mennek a ValóVilág 4. évadának sztárjai, Nagy Alekosz (43) és Baukó Éva (38). Viharos kapcsolatukat ugyan többször tépázta vita, ám valahogy mindig rendezték a soraikat, viszont legutóbbi csatájuk végképp elmérgesedni látszik.

 

Nagy Alekosz állítja, még van ideje megfizetni a tartozását, de perre megy és Éva milliókat fog fizetni neki. /Fotó: Varga Imre

Éva a közösségi oldalán azt állította, 150 ezer forintot adott kölcsön a VV4 egykori győztesének, ám sosem kapta vissza. Válaszként Alekosz perrel fenyegette meg a nőt, akit korábban hiába próbált az ágyába csábítani.

– Világosan megegyeztünk, március 15-ig kell megadnom a tartozást, ez meg is történik majd – szögezte le Alekosz, akit nem zavar, hogy Éva kiteregette, tűzifára kért kölcsön.

– Pénzszűkében vagyok. A civil állásomban felmondtam, hogy elvállalhassak egy televíziós műsort, ahol együtt szerepeltünk volna. Mivel a korábbi helyről már nem, az újról pedig még nem jött fizetés, így pénz kellett, de nem bántam meg, hogy Évához fordultam.

Baukó Éva szerint Alekosz éveken keresztül csak kihasználta őt, ő pedig naivan mindig megbocsátott neki.Baukó Éva szerint Alekosz éveken keresztül csak kihasználta őt, ő pedig naivan mindig megbocsátott neki.

Alekosz állítja, nem vált köddé, Éva bármikor elérhette volna őt telefonon, így nem érti a kirohanását, viszont bíróságon vesz elégtételt rágalmazás miatt.

– Perre megyek, feljelentettem Évát, mert a rágalmazásom mellett olyan dolgot tett, amely büntetőügy lesz. Éva átlépett egy határt, ahonnan nincs visszaút, mi nem leszünk már barátok. Nem kell a bocsánatkérése, fizetni fog, milliókat követelek majd a bíróságon – ígérte vészjóslóan Alekosz, akinek a kedvesét, Cintiát (21) sem kímélte Éva.

– Hiába mondta el a kedvesemet mindenféle ótvaros r*bancnak, benne több tartás van ilyen fiatalon, mint Baukóban közel 40 évesen. Megvonta a vállát, majd szexeltünk egy nagyot, utána pedig hívtam az ügyvédemet.

Éva állítja, Alekosz bármit mond, egy hétig elérhetetlen volt.

– Ő egy patkány, aki mindig csak kihasznált, én meg évekig naivan mindig megbocsátottam neki. Megbántam, hogy adtam neki pénzt, főleg, mert én csak egyszer kértem tőle 30 ezret a villa után, de akkor sem adott – bosszankodott Éva.

.. Nem úgy mint korábban, amikor minden idejét arra használta fel Alekosz, hogy lefektesse Baukót..

 

– Pedig mindent nekem köszönhet, az én hátamon kapaszkodott fel. Én a Life Tv-s reality műsort, a Van életünket sem akartam elvállalni, de addig könyörgött nekem, hogy mondjak igent, mert kell neki a pénz, amíg bele nem mentem. Aztán jött a fekete leves, kiírtak minket, mondván, Alekosz maníros viselkedése nem tévébe való, aztán úgy hallottam, mégis kikönyörögte a csatornánál, hogy a barátnőjével szerepelhessen.

Éva úgy érzi, élete legjobb döntése volt a balhés poszt, mert így megszabadul végre a férfitől.

– Nem akarok olyan embert a közelemben tudni, aki náci karlendítéseket használ és egy náci vezér nevét kiabálja, az otthonában pedig tiltott önkényuralmi jelképek vannak – mondta Baukó Éva. – Nyugodtan pereljen, adok is neki kölcsön ügyvédre, csak írjunk róla papírt!

Havas Henrik is beperelte

Amennyiben Alekosz bíróság elé citálja Baukó Évát, nem az lesz a modell egyetlen peres ügye. Mint a Hirmagazin.eu is megírta, Havas Henrik (71) is személyiségi jogi pert indított ellene, mivel Éva korábban azt állította, a tévés zaklatta őt. Ebben az ügyben is érintett egyébként Alekosz, hiszen egy internetre feltöltött videóban a VV-győztes arról beszélt, tudomása szerint Éva 2 millió forintot kaphatott azért, hogy megrágalmazza Havast.

képek: life

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work