15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekReális veszély: ma újra lecsaphat az Iszlám Állam!

Reális veszély: ma újra lecsaphat az Iszlám Állam!

A leg­könnyebb olyan hely­szí­ne­ken ter­ror­ak­ciót el­kö­vetni, ahol nagy tömeg van. Na, ilyen prog­ram­ból lesz ma bőven, még Ma­gyar­or­szá­gon is.

Az biztos, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet már most elérte egyik kitűzött célját: sikerült félelmet gerjeszteni az európai emberek között. Jól mutatja ezt, hogy már most arról beszélnek a szakemberek, hogy jobb lenne egyes meccseket a futball Európa-bajnokságon elhalasztani, vagy legalábbis zárt kapuk mögött megrendezni. 

Azonban a baj az, hogy nem kell olyan sokáig várni. Már ma több olyan mérkőzés lesz Európában, ami egy előre megtervezett terrorakció melegágyaként szolgálhat. A legnagyobb érdeklődésre minden bizonnyal a Németország-Anglia mérkőzés tesz szert, ez azt is jelenti, hogy a leginkább ott kell majd a hatóságoknak készenlétben állniuk. A meccset ráadásul a német fővárosban, Berlinben játsszák. Ez lehetne a harmadik főváros, ahol nagyszabású merényletet követnek el a terroristák. A németek egyébként is tartanak tőle, hogy ők az Iszlám Állam következő célpontja.

Nem ez lenne az első

Sajnos elég fél évet visszaemlékeznünk, akkor Párizsban akartak a merénylők egy barátságos meccsen bombákat felrobbantani. Szerencsére a biztonsági emberek figyeltek, és nem engedték be a gyanúsan viselkedő öngyilkos merénylőket a stadionba. Akkor is a németek voltak a franciák ellenfelei.Pénteken pedig Bagdadban robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő, a tett 29 halottat és 71 sérültet eredményezett.

Reális veszély: ma újra lecsaphat az Iszlám Állam!

Mi várható Magyarországon?

Ma este itthon is fontos mérkőzést tartanak. A horvátokat fogadjuk egy barátságos meccs keretében.A Fradi stadionban telt ház lesz, így a biztonság kedvéért jobban teszi mindenki, ha kellő odafigyeléssel megy a stadionba.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work