A magyar férfi sakkválogatott holtversenyben továbbra is az élen áll, miután vasárnap már igazi rangadót nyerve 2,5-1,5-re legyőzte Ukrajnát. A mieink első táblása, Rapport Richárd parádés játékkal győzte le az elmúlt évtizedek legjobb ukrán játékosát, a veterán Vaszil Ivancsukot.

Ivancsuk legjobb éveiben, a Kaszparov és Carlsen közötti időszakban potencális világbajnoknak számított, de valahogy sohasem jött ki neki a lépés, bánatában többször is bejelentette a visszavonulását, de mindig meggondolta magát, és még 55 évesen is aktív. Azt pedig végképp senki sem veheti el tőle, hogy 2007-ben 2787-es értékszámmal Kaszparov mögött a második helyen állt a világranglistán, írja a Magyar Nemzet cikke, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy a veterán nagymester, szombaton legyőzte a világranglistán második amerikai Wesley So-t, amivel győzelemhez segítette a kék-sárga csapatot.

Rapport csapdájába viszont belesétált

Csupán 15 lépés kellett, hogy a felek igazán egymásnak essenek: Rapport egy tisztáldozattal megakadályozta Ivancsuk sáncolását, 

ráadásul a tábla közepe felé kényszerítette az ukrán játékos királyát.

 Ivancsuk el is vesztette a fonalat, rosszat húzott, ráadásul az ideje is fogytán volt. Annyira próbált kimenekülni a mattból, hogy a másodszor is belehibázott, és a 26. lépés után feladta a kilátástalan küzdelmet. Itt lehet visszajátszani a látványos partit.

SZJUGIROV, Szanan
Szanan Szjugirov is gyűjti a pontokat a magyar csapat számára
Fotó: Illyés Tibor / MTI/MTVA/MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Rapport mesteri győzelme után Szanan Szjugirov és Gledura Benjámin is viszonylag gyorsan remizett, így a Lékó Péter helyére beülő Berkes Ferenc kezében volt a győzelem kulcsa. A kezdeti idegesség után mindkét játékos lehiggadt, és viszonylag gyorsan látszott, hogy érik a döntetlen, amibe végül mindkét játékos belenyugodott. 

Magyarország 2,5-1,5 arányban győzött, így India, Vietnám és Kína társaságában a maximális 10 ponttal áll a mezőny élén.

A világelső Magnus Carlsen szombaton megázott, vasárnap pedig megizzadt a török Musztafa Yilmaz ellen, miután elnézett egy közbeiktatott lépést, ami után nagy erőkkel mentette a menthetőt és végül legalább 0,5 pontot szerzett, a norvégok pedig 3-1-re nyertek. 

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőLövések Trump közelében, az FBI merénylet miatt nyomoz
KövetkezőNem botlottak az élvonalbeli csapatok a Magyar Kupa 3. fordulójának 15 órakor kezdődő mérkőzésein..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza