Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Rákospalotai szárnyvonalat is kaphat a 3-as metró

Nyáron megkezdődik a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése

A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be az MTI-nek, hogy Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését. A Tanácsot kormány és a Fővárosi Önkormányzat tavaly novemberben hozta létre a fővárost érintő ügyek intézésére.

Februárban a főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 milliárd forintot biztosított a fővárosi költségvetésben.

Ezt követően a nettó 2,899 milliárd forint értékű tervezői keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése. A beruházó BKK a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Kft. konzorciumával kötött szerződést a projekt megtervezésére 2018 őszén.

Ezt kell elvégeznie a tervező konzorciumnak

A napokban megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák

  • az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit,
  • a szükséges létesítési engedélyek megszerzését,
  • az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt,
  • valamint a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.

A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet – áll a közleményben.

Ez épül meg a metró meghosszabbításával

Ahogy azt korábban megírtuk, a beruházás során a jelenleg Kispest és Újpest között húzódó metróvonalat északi irányba egészen Káposztásmegyerig nyújtják meg. Ennek során többek közt létre jön négy új közbenső metróállomás, továbbá a váci vasútvonalon fekvő Rákospalota-Újpest vasútállomásnál is kiépül egy metrómegálló.

A 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota szomszédságában. Itt egy intermodális csomópont épül ki, mely összekapcsolja a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút, a helyi buszok állomásait. A beruházás mindezek mellett magában foglalja a Megyeri út külön szintű átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros átvezetéssel vezeti át a forgalmat a vasút túloldalára, ahol a Dunakeszi út található.

magyarepitok

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás