13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldRakétatalálat ért egy iskolát Szíriában - sok halott

Rakétatalálat ért egy iskolát Szíriában – sok halott

Legkevesebb kilenc civil, köztük öt gyerek meghalt Szíria északnyugati részén, a jórészt iszlamisták ellenőrzése alatt álló Idlíb tartományban, amikor a szíriai kormányerők által kilőtt egyik rakéta eltalált egy iskolát

– tudatta szerdán egy civil szervezet.

Az augusztusban kihirdetett tűzszünet ellenére az elmúlt hetekben ismét fellángolt az erőszak Idlíbben. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű, emigráns szervezet szerint a kormánykatonák föld-föld rakétái egy iskolát és környékét találták el Szarmin térségében, a tartomány keleti részén.

Rámi Abdel-Rahman, az OSDH vezetője arról tájékoztatta az AFP francia hírügynökséget, hogy az iskola egy részét belső menekültek fogadására alakították át. A gyerekek mellett két nő is meghalt a rakétatámadásban, 15-en megsebesültek.

Az ENSZ adatai szerint csak decemberben 284 ezer ember vált földönfutóvá a harcok miatt Idlíb tartományban. A világszervezet humanitárius koordinációs hivatala (OCHA) úgy tudja, hogy fogadásukra sok közintézményt, iskolákat, házasságkötő termeket, mecseteket is átalakítottak átmeneti szállássá.

A szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása óta 370 ezer ember vesztette életét a közel-keleti országban, és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat. Az OSDH adatai szerint a 2019-ben november végéig 11 215 ember halt meg a szíriai harcokban, ami a legkevesebb a polgárháború kitörése óta egyetlen esztendőben.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem