17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRabszolgaként tartották a kerekegyházi férfit, borzalmas, milyen körülmények között élt

Rabszolgaként tartották a kerekegyházi férfit, borzalmas, milyen körülmények között élt

Minden nap megverték a szerencsétlen férfit, akit állati sorban tartottak.

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kerekegyházi férfi ellen, aki egyik ismerősét hónapokon keresztül félelemben tartotta és munkára kényszerítette – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden.

A közlemény szerint az 53 éves vádlott és az alkalmi munkából élő, iskolázatlan, szintén kerekegyházi sértett régóta ismerte egymást.

A tanyán élő vádlott még 2017 áprilisában jól fizető, tartós vályogverési munka ürügyével magához költöztette a sértettet. A férfi lakhelyéül egy bedeszkázott ablakú, áram nélküli szobát jelölt ki, amely csak a vádlott által lakott helyiségből volt megközelíthető, éjszakára pedig a helyiség ajtaját úgy rögzítette, hogy azt belülről nem lehetett kinyitni.

A vádlott a sértettet a csicskájának nevezte, egyedül nem engedte sehova, telefonját elvette, és csak az engedélyével, az ő jelenlétében telefonálhatott. Az ígért munka helyett a vádlott a sértettet erőszakkal és fenyegetéssel saját maga masszírozására, mosásra, takarításra, mosogatásra, fűnyírásra, favágásra, kőműves munkákra kényszerítette. A sértett ételt és cigarettát kapott, fizetséget nem.

A vádlott a sértett megfélemlítésére a tanyaépületben és az autójában számszeríjat, kardot, bozótvágó kést, botot és csúzlit tartott. Megfenyegette, hogy ha szökni próbál, használni fogja a fegyvereket. Ez komoly félelmet keltett a sértettben, akit a vádlott napi szinten bántalmazott.

A sértett végül 2017 augusztusában elszökött a tanyáról és segítséget kért.

A büntetett előéletű vádlottat az ügyészség a kényszermunka súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Forrás: Ripost.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem