Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Rablások elkövetőjét/elkövetőit keresik rendőreink – videó

Rablások elkövetőjét/elkövetőit keresik rendőreink – videó

www.police.hu

A lakosság segítségét kérik.

Videó

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 02000/64/2024. bűnügyi számon eljárást indított rablás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy férfi február 22-én nem sokkal délután fél kettő előtt, maszkkal a fején bement az egyik pécsi gyógyszertárba, majd követelte az eladótól a napi bevételt. Miután a pénzt megkapta, elmenekült a helyszínről.

Február 26-án 10 óra után pár perccel, egy  férfi ugyancsak maszkkal a fején az egyik pécsi dohányboltba ment be, majd felszólította az eladót a napi bevétel átadására. Az eladó a kérésnek nem tett eleget, így a rabló üres kézzel távozott.

Aznap 12 óra 45 perc körül Pécsett, az egyik élelmiszerboltba tért be egy férfi, arcát szintén maszk takarta, majd fizetéskor a pénztárostól követelte a bevételt. Ezután a pénztárost félrelökte, a kasszából kivette a pénzt, majd elmenekült. Az elkövető kezében mindhárom esetben lőfegyver vagy annak utánzata volt, azonban egyik eset során sem sérült meg senki.

Alaposan feltételezhető, hogy mindhárom bűncselekményt ugyanaz az ember követte el.

A férfi középkorú, körülbelül 172-175 cm magas, átlagos testalkatú, kissé pocakos, normál járású. Az elkövetéshez sötétkék vagy kékesszürke, kifordítható, cipzáras, kapucnis pulóvert viselt, amely belül világosszürke. A dohánybolti rablásnál a melegítőfelsőt feltehetőleg a világosszürke oldallal kifelé hordta. Középszürke, lábszárainál szűk, vagy szűkített melegítőhöz hasonló pamutnadrágot, valamint sötétbarna, hosszú, fűzős túrabakancsot viselt. Viselkedése nyugodt, nem erőszakos. Az elkövetéshez kezein egyszerhasználatos nylon kesztyűt és fekete színű, teljes arcot takaró, szemeinél kivágott maszkot (feltehetően kivágott sapkát) viselt. A sapka vélhetően végig a fején volt, amit az elkövetés időpontjában maszkszerűen lehajtott. A maszk alatt egy világoskék orvosi szájmaszkkal takarta el az arcát. Kezében egy kisebb, fekete, vékony csövű, fegyvernek látszó tárgyat tartott.

A férfiról több videófelvétel készült.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy jelentkezzen személyesen a főkapitányságon. (Pécs, Vargha Damján utca 1.)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőA Magyar Péter-féle videó egy dolgot bizonyít, és egy dolgot nem bizonyít – videó
Következő„Hiányozni fognak ezek a társak” – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás