18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRablás miatt keresi a rendőrség Horváth Tamást és ismeretlen társát

Rablás miatt keresi a rendőrség Horváth Tamást és ismeretlen társát

A rendőrök keresik azt a két férfit, akik Soroksáron egy Sommás utcai lakásból loptak, és bántalmazták a hazaérkező sértettet. (2017. 12. 29., péntek, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/2648/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat rablás bűntett gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves Horváth Tamás budapesti lakos ezidáig ismeretlen társával együtt 2017. december 28-án 14 óra 30 perc és 14 óra 40 perc között bement egy Budapest XXIII. kerület, Sommás utcai nyitva felejtett lakásba és onnan mobiltelefont, kézi szerszámokat és két darab dísz szamurájkardot lopott el.

A sértett a lakásában tetten érte a tolvajokat, akik közül az egyik férfi bántalmazta őt.

A nyomozók a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét beazonosították, társáról grafika készült.

Horváth Tamás 20 éves, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete, rövid hajú, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete bőrdzsekit és farmernadrágot viselt.

Ismeretlen társa 20 év körüli férfi, aki körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú, barna hajú, és a bűncselekmény elkövetésekor fekete bőrdzsekit és farmernadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen és a grafikán látható személyeket felismeri, a tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work